3p

Bár a világ ipara egyre automatizáltabb, úgy tűnik, a robotok egyelőre mégsem veszik el tőlünk a munkát.

Szeptemberben 5,2 százalék volt a globális munkanélküliség, ami az 1980-as, kereken 5 százalék óta a legalacsonyabb - áll a UBS svájci bank felmérésében, amelyet csütörtökön közölt a Financial Times. Az érték 2010-ben még 8 százalék volt.

Az infláció viszont meglódult
Az infláció viszont meglódult

Az UBS 48 fejlett és fejlődő országot vett górcső alá, amelyek együttesen a világ össztermékének (GDP) a 84 százalékát adják. A felméréssel kapcsolatban a brit lapnak nyilatkozott a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO egyik vezető szakértője, aki szerint még soha nem volt olyan alacsony a munkanélküliség Európában és Észak-Amerikában, mint most, és szintén alacsony a ráta az ázsiai és csendes-óceáni térségben.

Óriásit zuhant például a lengyel munkanélküliség: 2002-ben még 20 százalékon álltak, szeptemberben már 6,1 százalékon. Horvátországban és Szlovákiában is hasonló volumenű volt a javulás, amely azzal magyarázható, hogy időközben a 2004-ben és később csatlakozott EU-tagállamokban is megtelepedtek a nyugat-európai multik.

Csak egy maroknyi országban, Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Dél-Afrikában lett a munkanélküliség több mint 2 százalékponttal magasabb a 2007-es állapotokhoz képest.

A UBS által közölt számok azt mutatják, hogy a foglalkoztatottság felpörgése nem állt meg: idén az év első felében 2,2 százalékos volt a fejlett világban a javulás az előző évhez képest. Mindez ellentmond a "robotok elveszik a munkát" elméletnek - mutat rá egy, a lap által megszólaltatott közgazdász: "A világ most automatizáltabb, mint valaha, és közben alacsonyabb a munkanélküliség, mint valaha."

Az elemzők a kedvező folyamatot a 2008-as pénzügyi világválságot követő fordulatnak, a rugalmasabb munkamódszerek elterjedésének, az alacsonyabb béreknek és az alacsony kamatlábaknak tulajdonítják.

Az UBS arra is rámutatott, hogy mindeközben a fizetések növekedése is gyorsul - az USA-ban idén kilencéves csúcsára ért, az eurózónában hatévesre - ami arra utal, hogy a munkaadók nehezen találnak munkaerőt. Ennek eredményeképpen emelkedett a maginfláció, és az országok 72 százalékában nem sikerült hozni a jegybankok által kitűzött inflációs célokat. Ez az arány magasabb, mint a pénzügyi világválság előtt tapasztalt.

A rendkívül dinamikus magyar bérnövekedés ellenére hazánkban az elmúlt hónapokig az inflációs célok alatt maradt az árszínvonal növekedése. Viszont az elmúlt hónapokban az infláció már meghaladta az MNB által kitűzött szintet.

(MTI, Financial Times)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!