1p

Mármint ha beválik a tengerentúli közgazdászok jóslata, akik tábora egyre szélesedik.

Az amerikai Nemzeti Üzleti Közgazdászok Szövetsége (NABE) által megkérdezett 226 szakértő 34 százaléka elkerülhetetlennek véli a recessziót 2021-ben. Arányuk az előző, februári felmérésben jóval kisebb, 25 százalék volt.

A fő hivatkozási alap Trump kereskedelmi háborús politikája
A fő hivatkozási alap Trump kereskedelmi háborús politikája

A válaszadók csupán két százaléka számít arra, hogy a recesszió még az idén bekövetkezik, 38 százalék szerint viszont a lassuló gazdaságot már jövőre recesszió váltja fel. A közgazdászok aggodalmukat fogalmazták meg a Trump-kormányzat számos országgal szemben folytatott vámháborújával kapcsolatban, és úgy vélték, hogy az egyre növekvő költségvetési deficit is lassítja a gazdaságot. 

Az amerikai gazdaság 2,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a június végével záródott három hónapban, ami lassulás az első negyedévi 3,1 százalékhoz viszonyítva.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!