2p

Szolnok önkormányzata több százmilliós kormányzati támogatást kapott a sportcélú feladatok ellátására.

Másfél hónapja jelentette be Nyerges Zsolt, üzletember, hogy a helyi vízilabdához, kosárlabdához és focihoz kapcsolódó milliárdos sportvagyonát átadja Szolnok városának. Az erről szóló szándéknyilatkozatot a közléskor már aláírta, mely többek között a Vízilabda Aréna és a Tiszaligeti Stadion átadásáról is rendelkezik.

Az ügylet kapcsán joggal merülhetett fel, hogy vajon mekkora terhet jelent majd az önkormányzatnak az átvett sportklubok és létesítmények üzemeltetése, főleg úgy, hogy egyedül a kosárcsapatot működtető cég tudott 2017-ben érdemi eredményt felmutatni, közel 62 milliós nyereséget ért el. Eközben a vízilabda és a foci nullszaldó közeli, inkább mínuszos eredménnyel működött az elmúlt pár évben.

Nyerges Zsolt (Fotó: MTI)
Nyerges Zsolt (Fotó: MTI)

A válasz úgy tűnik meg is érkezett, hiszen a kormánytól kap segítséget a város. A szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kormány figyelemmel Szolnok megyei jogú város sportéletének hagyományaira és eredményességére, elismerve Szolnok sportéletének helyi közösségre irányuló, országos hatásokkal is bíró értékteremtő és közösségi kohéziós hatásait, egyetért Szolnok egyes kiemelt sportágainak támogatásával. Ezért a sportcélú feladatok ellátásához nem kevés anyagi segítséget nyújt a kormány.

A szolnoki vízilabda sportcélú működéssel összefüggő üzemeltetési feladatokra 121 millió forintot,
a labdarúgás ugyanilyen jellegű feladataihoz pedig 100 millió forint támogatást ad a kormány az önkormányzatnak.

A pénzt az idei költségvetésben május 15-ig kell Varga Mihály pénzügyminiszternek és Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek megtalálni és átcsoportosítani a versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása sorra. A támogatói szerződést Kásler Miklós köti meg majd az önkormányzattal, ha pedig a pénzből maradna valamennyi elköltetlenül, akkor azt az önkormányzatnak vissza kell fizetnie az államkasszába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!