4p

Időről időre előkerül az egyszámjegyű személyi jövedelemadó kérdése, és már évek óta csak azt halljuk, mikor lehet reális elképzelés.

Legelőször egy 2013. májusi keltezésű cikkben találtunk nyomát annak, hogy Orbán Viktor kifejezte vágyát az egyszámjegyű személyi jövedelemadó iránt. Egy, a "magyar modell" és a "nemzeti érdek" érvényesüléséről szóló konferencián mondta a kormányfő, hogy nem tartja lehetetetlennek, hogy az akkor még 16 százalékos szja egyszámjegyű legyen. Tervét fél évvel később, novemberben Japánban erősítette meg:

"én is azt szeretném, ha minél hamarabb akár egyszámjegyű lenne a jövedelemadónak a kulcsa, de egyelőre nem látom a forrását annak, hogy az így kieső bevételt milyen kiadácsökkentéssel vagy más bevételek növelésével lehetne előteremteni".

2014. januárjában már Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter is megszólalt, akkor úgy vélte, legkorábban 2015-ben lehet ez téma. A nemzetgazdasági miniszter Orbánhoz hasonlóan a költségvetési forráshiányt említette "halasztó tényezőként".

Nem sokra rá, 2014. júniusában Orbán konkretizálta a lehetséges bevezetés feltételét is. Úgy vélte, az szja-csökkentéséhez a mai 2-4 százalék helyett tartósan 4-6 százalékos gazdasági növekedés kell, ami nem lehetetlen. Ha egyébként ezt a növekedést vesszük alapul, szinte biztos, hogy belátható időn belül elfelejthetjük az egyszámjegyű szja-t, hiszen az ismert prognózisok legfeljebb 3-4 százalék közötti GDP-növekedést jeleznek. 

Hasonló kinyilatkozások elhangoztak 2015-ben és 2016-ban is, a változó elem mindig a bevezetés lehetséges időpontja volt. Ahogy haladtunk előre az időben, úgy került fokozatosan az egyre távolibb jövőbe ennek lehetősége. "A jövőre lehet témától" a "középtávon" át a "még ebben a ciklusban" mondatig jutottunk nyilatkozatról nyilatkozatra.

Csütörtökön Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter szólalt meg a témában a Kormányinfón, aki elmondta:

nem várható, hogy jövőre egyszámjegyű lesz az szja kulcsa, ehhez egyszerre több feltételnek kellene teljesülnie. De az ezzel kapcsolatos terv továbbra is a kormány asztalán van. A miniszter szerint most azonban nem ez, hanem az adósság csökkentése, a költségvetési hiány kordában tartása, illetve a növekedés erősítése a legfontosabb.

Igaz, a munkaadókkal egyeztetve jelentős minimálbér-emelést sikerült tető alá hozni, a munkaerőhiány is tolja felfelé a béreket, plusz a munkaadók kérését is meghallgatva a szociális hozzájárulási adó jelentős csökkentése is megtörtént. Bár utóbbiból a munkavállalók sokat nem éreznek, az egyszámjegyű szja a mostani bérnövekedési ütemet nézve olyan hab lehetne a tortán, ami még nagyobb lendületet adna a magyar bérek felzárkózásának.

(Fotó: Pixabay)

Ha a mostani 15 százalékos szja-kulcsot 9 százalékra mérsékelné a kormányzat, az arányaiban minden bérkategóriában egységesen 9 százalékkal növelné a hazavihető összeget, nominálisan viszont még az alacsonyabb béreknél is érzékelhető pénzt jelentene. A jövő évre tervezett

  • minimálbérnél 8280 forinttal 100 050-re,
  • bruttó 350 ezernél havi 21 ezerrel 253 750,
  • bruttó 800 ezernél pedig havi 48 ezerrel 580 ezerre nőne a hazavihető nettó kereset.

A minimálbérnél ez a plusz 8280 forint statisztikailag is nagyon kellene. Évek óta megfogalmazott kritika ugyanis, hogy a kötelezően adanadó legkisebb bér nem éri el a létminimum összegét; jelenleg a magyar lakosság 36 százalékára igaz ez az állítás. A legfrissebb, 2016-ra vonatkozó információk szerint a létminimum összege 88 619 forint volt, miközben a minimálbér a 74 ezer forintot sem érte el. Az idei és a jövő évi jelentős béremelésnek köszönhetően, mérséklődik a két érték közötti differencia, viszont az szja egyszámjegyűre csökkentésével garantáltan a létminimum értékét meghaladó összegből élhetnének a minimálbéresek és javulhatna az életszínvonaluk is. 

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!