Oszkó Péter pénzügyminiszter azt nyilatkozta a napokban, hogy az adóbevételek egyrészt a tervezettnél kisebbek lesznek, másrészt az OECD nemrégiben azt jósolta, hogy a költségvetési deficit nem 3,9 százalék lesz, ahogy az az IMF megállapodásban szerepel, hanem 4,2 százalék. Miközben a kormány azt is csak néhány hete érte el az IMF-nél, hogy eredeti 2,9 helyett 3,9 százalék lehessen a hiány. Most viszont úgy tűnik, hogy már a gyengített hiány célt sem tudjuk tartani.
Ez könnyen meglehet, mivel a kormány gyenge és valóban az adóbevételek sem alakulnak megfelelően. Elvileg a kormány újabb adóemeléseket vihetne végbe, ami azonban meglehetősen nehéz, hiszen ezt jóvá kellene hagynia a Parlamentnek. Vagy kiadás kellene csökkenteni, ami szintén nagyon nehéz.
Az elszálló deficit azért is meglepő, hiszen sokan gyorsuló inflációval számolnak, ami mint tudjuk, mindenkinek rossz, azonban a költségvetésnek jó. Több elemző úgy véli, hogy júliustól a pénzromlás 7 százalék körüli szinten állhat be.
Azt majd meglátjuk, hogy lesz-e inflációs ugrás, és ha lesz, akkor az mekkora is lesz? Az elemző kollégák nagy része hajlamos sablonos gondolkodásra és abból indul ki, hogy a költségemelkedéseket automatikusan áthárítják a fogyasztóra. Ha van előnye a recessziónak, akkor az a pont az, hogy kereslet hiánya miatt nem lehet a költségeket tovább hárítani.
Úgy tűnik, a világgazdasági helyzet enyhülni kezd, és már megjelentek az első pozitív jelek. Magyarország viszont azzal nézhet szembe, hogy a világpiaci enyhülés ellenére emelkedő deficittel és magas inflációval kell megküzdeni.
A magyar gazdaság és világgazdaság most nincs szinkronban egymással és ez a probléma valóban fennáll. Nálunk nincs ösztönzés a valódi problémák megoldására, a kormány csak a túléléssel foglalkozik. Ebből a szempontból a magas infláció jó, a deficit meg nem érdekes. Ha már engedett az IMF egy százalékot, akkor még egy fél százalék felett is szemet fog hunyni. Egy választási évben – az idei az lesz – a Valutaalap minden további nélkül le fog nyelni 4 százalék feletti hiányt.
Az egy dolog, hogy Valutaalap ezt elfogadja és belenyugszik, de a magas deficitet valamikor csak le kellene faragni egy elfogadható szintre.
Ezzel a kormány egyáltalán nem foglalkozik és nem is érdekli.
Vagyis akkor 2010-ben lesz egy gyengécske nyugati konjunktúra, de mi ebből semmit se fogunk profitálni, mert a deficittel és az inflációval bajlódunk majd?
Ez pontosan így lesz. A mi gondunk azonban nem a deficit és az egyensúly, hanem a növekedés hiánya. A strukturális problémákhoz társul egy konjunkturális válság is, amely következő kormány mozgásterét erőteljesen beszűkíti, amit egyébként világosan lát a Fidesz is.
Optimista esetben talán 2011-re megnyugszanak a kedélyek és tartósabb fellendülés kezdődik Nyugat-Európában. Mégis mennyi idő kell ahhoz, hogy erre mi is rá tudjunk kapcsolódni?
Ez attól függ, hogy az országon belüli rendteremtés milyen ütemben indul meg, és ez mekkora bizalmat ébreszt a befektetők körében. Ennek a folyamatnak két fázisa lehet: először a konszolidáció, utána majd az intézményi reformok. Ez jó esetben egy két-három éves szakasz, amelyből az első év a kritikus. Ha az elején sikerül a konszolidáció és ezt a piac hitelesnek fogadja el, akkor a strukturális reformoknak nem kell beérnie ahhoz, hogy újra finanszírozható legyen Magyarország. Ha pedig ez megvan, akkor a növekedés hamarabb beindulhat a vártnál. A nyugdíjrendszer átalakításának hatása, vagy egy adóreformé több év alatt jelenik meg.
A piaci finanszírozás miért jobb, mint az IMF hitel?
Azért, mert ekkor óhatatlanul rövid távú szempontok dominálják a gazdaságpolitikát, amiből sohasem lesz növekedés.
Pedig az IMF hitel igen nagyvonalú, hiszen jóval alacsonyabbak a kamatai, mint a piaci alapú hiteleknek.
A történet nem erről szól, ez mellébeszélés. Nem az a lényeg, hogy következő hónapban 5 ezer forinttal több vagy kevesebb van, hanem a hosszú távú lehetőségek. 2006 óta csak az egyensúlyra figyelünk és az összes többi területet elhanyagoljuk. Vagy azért, mert nincs a kormánynak más ötlete, vagy azért, mert nincs támogatottsága. Csak egyik negyedévről a másikra pofozgatjuk az egyensúlyt, ami nem vezet sehová. A rövid távú finanszírozás csak annyiból érdekes, hogy ne tegyen keresztbe mindjárt az elején és nem boruljon fel a szekér mindjárt az első hónapban, ha meghirdetünk egy három éves tervet.
Az IMF hitel kapcsán Morvai Krisztina Jobbikos képviselő felvetette, hogy ne fizessük vissza az IMF a pénzt. Van ennek realitása és értelme?
Ez a harakiri klasszikus esete. Eltérően az Antall kormánytól, most megtagadhatjuk a három nemzetközi szervezet hitelének visszafizetését, de akkor azon nyomban a világgazdaság páriájává válunk. Ilyet nem szoktak csinálni, hiszen éppen most kerültünk be a klubba, segítettek rajtunk, mi meg nem ennek megfelelően viselkedünk. Azt is tudjuk, hogy ők kikre gondolnak, de Oroszországnak, Bolíviának és Venezuelának jelentős ásványkincsei vannak és ebből fakadó tetemes bevételekkel rendelkeznek. Ez Magyarország esetében nem áll fent, ezért mi azt nem csinálhatjuk, mint ők. Vagyis a Jobbik javaslata nincs végiggondolva. Ha ennek ellenére is megtennénk a fizetést megtagadását, a lépés nagyon nagy károkat okozna.
Ezek szerint úgy gondolja, hogy továbbra is szükségünk lehet az intézményi finanszírozásra?
A jelenlegi ismereteink szerint igen, mert nem írtak ki új választásokat és akkor azt kell feltételezni, hogy a mostani elképzelések mellett folyik a gazdaságpolitika. Nyugat-Európa jövőre a recesszióból átmegy stagnálásba, és nálunk ehhez a nem túl kedvező külső környezethez egy versenyképtelen gazdasági szerkezet társul. Ebből pedig nincs növekedés. Ha pedig marad a nulla jövedelemtermelő késesség, akkor nincs más választás, mint újabb IMF hitel. Vagy esetleg egyensúlyba hoznánk a költségvetést, amire szintén nincs esély.
Oszkó Péter most tervez egy nyugat-európai road showt, ami befektetők bizalmának visszaszerzését célozza. Jó ötlet ez?
A hitel nyújtok lelkét állandóan karban kell tartani. Ezért az nagyon jó, ha kimegy egy üzletember külsejű pénzügyminiszter, aki ő nyelvükön beszél, és megígér mindenféle dolgokat. Azt azonban látni kell, hogy a piaci hangulat nem ettől fog megfordulni. Egyrészt szükség lenne, hogy újra megjelenjen a hitelnyújtás kényszere, másrészt nekünk is kész terveket kellene az asztalra leraknunk. Az lenne az igazi pozitív hír a befektetők számára, ha alakulna egy nagy többséggel rendelkező kormány, amely komoly terveket tenne le az asztalra.
Varga M István
