2p

A hitelesség helyreállításának első állomásaként értékelte Varga Mihály szombati tájékozatóját Csaba László közgazdász professzor, aki szerint a válságkommunikáció egyenes következménye volt a csütörtök-pénteki pénzpiaci reakció.

Az akadémikus az MTI kérdésére elmondta: Varga Mihály az új kormány hiteleségét visszaállító "mentőhadműveletet indított el szombaton", s ha a háromnapos kormányülés után, a 3,8 százalékos hiánycél tartásának részleteivel egyetért a piac, akkor van lehetőség a hitelesség további erősítésére.

Magyarországnak törekednie kell a konvergenciaprogram által kitűzött pálya betartására, amely szerint az idei 3,8 százalékos államháztartási hiány után jövőre 3,0 százalékra kell csökkenteni a deficitet - figyelmeztetett a CEU közgazdász professzora, aki szerint az MNB új inflációs jelentésében foglaltak szerint az új kormánynak takarékossági lépéseket kell tennie, ha tartani akarja az idei hiánycélt.

Miközben Csaba László egyetért azzal, hogy az új kormány rámutat az előző kormány által kitűzött 3,8 százalékos hiánycél súlyos kockázataira, meggondolatlanságnak minősíti az államcsőd emlegetését. Ha valaki válságot kiált, akkor az beindíthat egy öngerjesztő folyamatot, s mivel a piacok hisztérikusak, pánikhangulat alakulhat ki - tette hozzá.

"A gazdaság helyzetének elemzését a nemzetgazdasági miniszterre, vagy államtitkárára kell rábízni, nem feledve, hogy most már nem kutatóként hanem felelős kormánypolitikusként szólnak, akiknek szavaira a piac élénken reagál" - magyarázta az egyetemi tanár. Magyarországnak nem jó, ha a Wall Street Journal vezető hírében szerepel, különösen a válság kifejezéssel összefüggésben - figyelmeztetett Csaba László.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!