2018. február 7. 16:31

Lázár János elárulta, mire készül a Fidesz az egészségügyben április után.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a napokban elindított internetes oldalára feltöltött videóban beszélt a kormány középtávú egészségügyi programjáról.

Ha a Fidesz és a KDNP megnyeri a választást:

  • akár 3 milliós fizetést is kaphatnak az orvosok
  • félmilliósat az ápolók
  • a betegek modern kétágyas, fürdőszobás kórtermekben gyógyulhatnának
  • valamint járulékkedvezményben részesítenék azokat, akik rendszeresen eljárnak a szűrővizsgálatokra

Lázár János egy hódmezővásárhelyi rendelőben rögzített felvételen (Szerintem rovat) mondja el, hogy mire készül a kormány az ágazatban. A miniszter szerint elsősorban a betegekről kell szólnia az egészségügynek. Velük a legközvetlenebb kapcsolatban a háziorvosok állnak, ezért a választás után az ő szerepüket jelentősen növelni kell az ellátórendszeren belül. Annak érdekében, hogy a betegségeket még időben fel lehessen ismerni, illetve meg lehessen előzni. Ezért Lázár még több támogatást ígér a háziorvosoknak.

Mfor: Amire egyébként szükség is lesz, mert az országban több olyan térség van, ahol egyszerűen képtelenség betölteni a háziorvosi álláshelyeket, mivel nincs jelentkező.

Az egészségügy egyik legfontosabb problémájának tartja, hogy az emberek nem járnak el az ingyenes szűrővizsgálatokra. Az egyik megoldás a szűrőprogramok számának a növelése, kiterjesztése a szív- és érrendszeri, valamit a daganatos megbetegedések esetében. Továbbá ösztönzőket kell alkalmazni a munkaadók és a munkavállalók esetében a járulékoknál, hogy az emberek elmenjenek a szűrésekre.

Mfor: A miniszter által elmondottak alapján elképzelhetőnek tartjuk, hogy a cégek, illetve az alkalmazottaik valamilyen járulékkedvezményben részesülhetnének, amennyiben a dolgozók rendszeresen részt vesznek a szűréseken a jövőben.

Külön szólt az egészségügyi bérekről, amelyek rendezése nélkül elképzelhetetlen a javulás. Lázár szerint egy átlagorvos fizetését a következő években 1,5-2 millió forintra kell emelni, az igazán nagy tapasztalattal rendelkező professzorok bruttó bérének pedig el kell érnie a 3 millió forintot.

A miniszter megfogalmazása szerint ha ezt nem történik meg, akkor nem várható el minőségi munka, nem szankcionálhatják a hálapénzt. „Olyan terheket hagyunk az orvosok vállán, ami kizárja, hogy a munkájukra tudjanak koncentrálni” - közölte.

Ugyanez vonatkozik a szakdolgozók, ápolók fizetésére, amit a következő években szintén folyamatosan emelni kell Lázár szerint. A legjobb ápolóknak bruttó 500-600 ezer forintot ígér a miniszter a kormány nevében. Hozzátette, hogy pár év alatt el kell ide jutni, különben nem lesz egészségügyi szakdolgozó, ápoló, aki elvégezné a munkát.

Mfor: Ezt ugyan nem mondja ki, de nyilván a pályaelhagyásra, elvándorlásra gondolt, ami jelenleg is az egyik legnagyobb gond az ellátórendszerben.

Végül a kórházi körülményeket hozta szóba. Hiába költött a kormány 500 milliárd forintot a kórházakra, a beteg elsősorban a kórtermi állapotok alapján ítéli meg a szolgáltatás minőségét. Itt pedig sokszor azt tapasztalja, hogy az otthoni körülmények jobbak, mint a kórházban. Ezért fontos Lázár szerint a kórházi fekvőbeteg ellátás színvonalának javítása, az úgynevezett hotelszolgáltatás újjászervezése, hogy e betegek kétágyas, fürdőhelyiséggel ellátott szobákban tudjanak gyógyulni.

A miniszter szerint arra is fel kell készülni, hogy a javuló életkörülmények miatt az emberek aktív életszakasza kitolódik 70-80 éves korig. Az egészségipar már eddig is óriási technológiai fejlődésen ment keresztül, egyre jobb minőségű, de egyre drágább gyógyszerek készülnek. Ezzel a tempóval azonban nem tudnak lépést tartani a járulékot szedő államok. Ezért el kell kezdeni a társadalombiztosítási rendszerek felkészítését. Jelezte, hogy ebben teljesen egyetértenek Orbán Viktor kormányfővel.

Baka F. Zoltán

mfor.hu