2018. január 18. 09:49

Lakossági fórumon újságolta el a nagy hírt Lázár János.

Két, Hódmezővásárhelynek fontos témában született döntés a szerdai kormányülésen, - idézi Lázár János miniszter a kútvölgyi lakossági fórumon elhangzott szavait a vasarhely24.com.

Az egyik fontos döntés az az, hogy a kormány kiemelten támogatja a kisebb fél megawattos napelemparkok telepítését. Ehhez nemcsak pályázati forrást biztosítanak, de kötelezik az áramszolgáltatót, hogy a kész park összes szabad villamos energiáját megvásárolja az állam. Vásárhelyen, környékén, Székkutason, Kútvölgyön máris több olyan gazdálkodó, vállalkozó van, aki tervezi az 1 hektáros beruházást. A másik bejelentésről már korábban volt szó ugyan, de csak most került pont a végére.

Kapcsolódó cikkeink:
Az atompárti Lázár János városában a napenergiában hisznek
Hihetetlen, de a jövőbe látnak a déli határ mentén

"Egyre inkább katonavárossá válhat Vásárhely", hiszen aláírták a kórház honvédelmi egészségügyi ellátásáról a megállapodást, délután pedig a kormányülés a vásárhelyi katonai középiskoláról döntöttek pozitívan.

Egy több száz diák oktatására alkalmas rendészeti-honvédelmi szakközépiskolát alakítanak ki, emellett növelik a laktanyában dolgozók, állomásozók létszámát is. Mindeközben a vásárhelyi laktanya infrastrukturális fejlesztése már zajlik.

Bár a hírek szerint a szerdai lakossági fórumon nem volt téma, de a katonaváros jelleget erősítheti, hogy Hódmezővásárhely is kap lőteret.

mfor.hu