2p

Egy tanulmány szerint 90 százalékát cserélik majd le a hagyományos kocsiknak.

Két éven belül szinte teljesen eltűnhetnek a svéd utakról a hagyományos autók, és helyüket az önvezető személygépkocsik vehetik át.

a Bosch grafikája sok-sok önvezető kocsival

Egy új svéd tanulmány szerint a következő két esztendőben a hagyományos autók 90 százaléka tűnhet el a közlekedésből. "Tíz éve az ipar legfeljebb abban bízott, hogy 2040 és 2050 között várható az önvezető autók megjelenése, manapság azonban már mindenki úgy gondolja, hogy az önvezető autók már két éven belül hatással lesznek a mindennapjainkra" - mondta a svéd televízióban hétfőn Anna Pernestal Brenden, a stockholmi Királyi Műszaki Egyetem közlekedéskutatója.

Az utóbbi években számos nagy autógyár, mint a Volvo, a Ford, a BMW, továbbá olyan IT cégek, mint a Google kezdték el az önvezető autók fejlesztését.

A jövőben várhatóan egyre kevesebb autótulajdonos lesz. A svéd műszaki egyetem előrejelzése szerint egyre gyakoribbá válik majd, hogy ahelyett, hogy az embernek saját autója lenne, letölt egy alkalmazást, amellyel robotautót rendel, ami felveszi és elszállítja a céljához.

A változás következtében a parkolóhelyek is kiürülhetnek, így a tereket más módon is lehet hasznosítani. A robotautók elterjedésével az emberek gondolkodása is megváltozik az autózásról: az autókat jobban kihasználják majd és közlekedési eszközként tekintenek rájuk - vélik a kutatók.

"Úgy használhatjuk az autókat, hogy nem kell vezetni őket, emiatt többen járnak majd kocsival. A fiatalok sokkal szabadabban közlekedhetnek" - mesélte Brenden, hozzáfűzve, hogy azért számos bizonytalanság is akad az önvezető autók elterjedésével kapcsolatban.

Egy friss tanulmány szerint a svédeknek mindössze 30 százaléka mondta, hogy beszállna egy robotautóba.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!