2p

Jövő tavasszal kezdődik a Dardanellákon átívelő híd építése Törökországban

2017. március 18-án kezdődik a Dardanellák tengerszoroson átívelő 1915. Canakkale nevű híd építése az Északnyugat-Törökországban található Gelibolu (Gallipoli) és Lapseki települések között - írta pénteken a Yeni Safak című török kormánypárti napilap internetes oldalán Ahmet Arslan török közlekedési, tengerészeti és hírközlési miniszterre hivatkozva.

A beszámoló szerint szeptember végén írják ki a kivitelezési tendert, amelyre a tárca 2017 januárjáig várja a pályázatokat.

A miniszter rámutatott: a híd rövidebb menetidőt biztosít majd az Európából az Égei- és a Földközi-tenger partvidékére irányuló áruszállítás számára, mivel a forgalom így elkerüli Isztambult. Az építmény továbbá a régió kereskedelmének és gazdaságának növekedése által a lakosság életszínvonalára is kedvező hatással lesz.

Az átjáró csak egy rövid szakaszát képezi annak a 352 kilométer hosszú úthálózatnak, amely a Törökország európai részeként értelmezett Kelet-Trákiát öt éven belül az Isztambul, Bursa, valamint Izmir nagyvárosok között már részben elkészült autópályával kötné össze.

Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztus 26-án Isztambulban, az Európát és Ázsiát összekötő harmadik, Vitéz Szelim szultán nevét viselő Boszporusz-híd megnyitóünnepségén tartott beszédében emlékeztetett: hidat terveznek építeni a Dardanellák felett is.

Törökországban a közelmúltban számos világszínvonalú óriásprojekt készült el, de több még jelenleg is épül, köztük újabb hidak, alagutak, illetve repülőterek, az ország nagysebességű vasút-hálózata pedig folyamatosan bővül.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!