3p

Ami a 2,5 millió forintos nagycsaládosi támogatással együtt azt jelenti, hogy átlagban 5,5 millióba kerülő személygépkocsit vásárolhatott az a mintegy 1800 família, amely kérelmét 2019 végéig kedvezően bírálták el a lízingcégek. Ennyiből zömében Daciákhoz, esetleg alacsonyabb kategóriájú Opelekhez, Citroenekhez lehet hozzájutni.

A nagycsaládosok autóprogramjának tavaly júliusi indulásától a lízingcégek 23 ezer kérelmet fogadtak be, ebből 14 ezret bíráltak el kedvezően – hangzott el a Magyar Lízingszövetség sajtótájékoztatóján. Ez nem azt jelenti, hogy 9 ezer kérelmet elutasítottak, hanem azt, hogy azok elbírálása még folyamatban van, minimális a negatív döntések aránya – közölte lapunk érdeklődésére Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára. Eddig több mint 1800 családnak helyezték már ki a pénzeket, összesen 5,2 milliárd forint értékben, ami azt jelenti, hogy egy igénylőre nagyjából 3 millió jutott. A program felfutására az idén számít a szövetség.

Idén stagnálást várnak
Idén stagnálást várnak

A 2019-es egyébként Tóth Zoltán értékelése szerint rendkívül sikeres év volt a hazai lízingszektor számára, a kihelyezések 740 milliárd forintot értek el, ez közel 7 százalékkal több a 2018-asnál és nagyjából a kétszerese az európai lízingpiac növekményének. Igaz, idehaza az utóbbi években volt kétszámjegyű is a bővülés, de a szövetségnél ezzel is elégedettek – jelentette ki a főtitkár.

A nagyhaszongépjárművek, vagyis a 3,5 tonna feletti teherautók kivételével a lízingpiac valamennyi szegmense növekedett 2019-ben. A finanszírozott eszközök közül a termelőknél, a mezőgazdasági és az építő gépeknél volt a legnagyobb arányú a gyarapodás. A mezőgazdaságba való kihelyezések egy év alatt 26 százalékkal nőttek, s összességében a tavalyi év végén elérték a 103 milliárdot, a termelőeszközökre 20 százalékkal többet, 75 milliárdot vettek igénybe, míg az építőipari gépekre 27,5 milliárdot – ez minden idők legjobb eredménye.

Folytatódott a bővülés a személy- és a kishaszongépjárműveknél, az ezek lízingeléséhez tavaly kihelyezett 273 milliárd forint 11 százalékkal volt magasabb a 2018-asnál – közölte Kiss Norbert, a Lízingszövetség bizottságvezetője. A kihelyezett összegek nagyobb része, 210 milliárd új autókra fordítódott, ami azért kedvező, mert Magyarországon a személygépkocsik átlagéletkora 14 év.

A 3,5 tonna feletti teherautókra 2019-ben jutott 166 milliárd 13 százalékos éves szintű csökkenésnek felel meg. Ennek oka a gazdaság várható lassulása, a megrendelések hanyatlása, a módosuló szabályozási környezet és a sofőrhiány – sorolta Nyikos Katalin, a Lízingszövetség elnöke.   

Míg korábban voltak olyan évek, amikor a lakosság finanszírozása dominált, ma már a lízingfinanszírozás háromnegyede a mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz (mkkv) kerül, azaz e szektor nagyban hozzájárul az mkkv-k fejlődéséhez – emelte ki Tóth Zoltán. A maradék egynegyeden osztoznak a nagyvállalatok és a lakosság.

A babaváró hitelek terjedése nem kedvez a lízingpiacnak – ismerte el Kiss Norbert, a szövetség bizottságvezetője –, mivel azt másra, lakásvásárlásra, korábban felvett hitelek kiváltására költik, csak kisebb mértékben vásárolnak autót.

Az idei évre stagnálást, 740-750 milliárdos kihelyezést vár a Lízingszövetség, abból kiindulva, hogy a gazdasági növekedés lassul, a beruházások mérséklődnek, a nagyhaszongépjárművek eladásai tovább szűkülhetnek – közölte Nyikos Katalin.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!