5p

A kiemelkedő mértékű idei nyugdíjemelés még annyira sem volt elég, hogy legalább szinten tartsa az időskori ellátások vásárlóerejét.

Egészen brutális megállapítással zárult vizsgálódásunk, mely az átlagos nyugdíj és a minimálbér egyfajta vásárlóerejét hivatott megmutatni. Laptársunk, a Privátbankár.hu immár lassan 16 éve hónapról hónapra elkészíti az Árkosár-felmérését, melynek célja, hogy bemutassa, mennyibe kerül egy családi nagybevásárlás. Mivel a kosár a harminc legfontosabb alapvető és tipikus élelmiszert tartalmazza, alkalmas arra, hogy segítségével egyfajta vásárlóerőt számoljunk. A metódus végtelenül egyszerű: vesszük az átlagos nyugdíj összegét, ami január elsejétől havi 206 ezer forint fölé ment a 15 százalékos emelésnek köszönhetően, illetve a nettó minimálbért, mely havi 154 270 forint az idei évben, majd megvizsgáltuk, ezek az összegek hány Árkosár beszerzését teszik lehetővé.

Azért is vizsgáljuk ezt a két jövedelmi kategóriát, mert a nyugdíjasok és az alacsony keresetűek fogyasztási szokásai eltérnek a társadalom aktív tagjaiétól és jellemzően ezt a két társadalmi csoportot sokkal érzékenyebben érintik az árak változása.

Ilyen nehéz helyzetben még nem voltak az Orbán-kormány alatt a nyugdíjasok

Hiába alkalmaz inflációkövető nyugdíjemelést az Orbán-kormány, ami elméletileg biztosítaná az ellátások értékének megőrzését, a mindennapokban az érintettek könnyen érezhetik úgy, hogy kevesebb dologra futja a nyugdíjból, mint korábban. Főleg a jelenlegi, kiugróan magas inflációs környezetben, ahol az élelmiszerek és a háztartási energia árának emelkedése húzza magasra az inflációt. Ez a két termékkör pedig pont az, melyekre a nyugdíjasok és az alacsony keresetűek a jövedelmük döntő részét elköltik.

Ez - pontosabban az élelmiszerárak robbanása - meg is mutatkozik mostani vizsgálódásunk eredményében, mely során az év első hónapjának adataira fókuszáltunk. Kíváncsiak voltunk arra, hogy a korábbiaknál magasabb emelések mire elegendőek.

Nos, az Árkosár értéke idén januárban 35 795 forint volt, ami 2011 első hónapjához képest 125 százalékkal magasabb összeg. Ezzel párhuzamosan

  • a nettó minimálbér 155,
  • az átlagos nyugdíj pedig 98 százalékkal emelkedett.

Egyre kevesebbre futja. Fotó:Depositphotos
Egyre kevesebbre futja. Fotó:Depositphotos

Vagyis már ebből is látszik, hogy míg a nettó minimálbér még a jelenlegi környezetben is jobb életszínvonalat biztosít, mint 12 évvel ezelőtt, ugyanez nem mondható el a nyugdíjakról. Sőt! Ám erről egy kicsit később.

A nettó minimálbérből idén januárban az Árkosarat 4,3-szer lehetett megvenni, miközben 2011-ben az akkor legkisebb bér 3,8-szori beszerzésre adott lehetőséget. Ám nem töretlen növekedés rajzolódik ki, éppen ellenkezőleg: az életszínvonalbeli visszaesés igazán látványos. A tavalyi év első hónapjában az akkori árakon 5,3-szori beszerzést biztosított a nettó minimálbér, ami az időhorizonton a legmagasabb értéket jelenti. Az érintettek életszínvonala az adatok alapján 2017-ben ugrott jelentőset, azóta pedig leginkább 5 bevásárlás környékén ingadozott a mutató, egészen az idei év eleji nagy zuhanáshoz.

Ezzel egyébként 2016-os szintre esett vissza a nettó minimálbér vásárlóereje, magyarán, az érintettek annyi élelmiszert tudnak beszerezni most, mint tették azt a 7 évvel ezelőtti fizetésükből.

A nyugdíjak esetében némileg más kép rajzolódik ki, hiszen, ahogy az a lenti grafikonon is látható,

2011 óta még egyszer sem voltak a mostaninál rosszabb, nehezebb helyzetben a társadalom legidősebbjei, akik az átlagnyugdíj környéki ellátást kapják.

Az idei januári 5,8-as vásárlóerejük ugyan több bevásárlásra elegendő, mint a minimálbéreseké, ennyire alacsony vásárlóerő nem volt a vizsgált időszak alatt. A legrosszabb évkezdetkor is 6,5 beszerzést biztosított a nyugdíj, ez 2022-ben volt. Akkor már az élelmiszerek áremelkedése gyorsult egy ideje. A legjobb év egyébként 2017-ben volt, akkor 7,2-szeri bevásárlást fedezett az átlagnyugdíj.

Hogy jutottunk ide?

Megmutatjuk, hogyan alakultak havi szinten a bevásárlási lehetőségek a tavalyi évben. Jól látható az alábbi ábrán is, hogy gyakorlatilag az árak emelkedésével párhuzamosan egyre kevesebbre futotta a két jövedelemi összegből (a nyugdíjaknál az adott időszakban érvényes átlagnyugdíjjal számoltunk, vagyis a nyugdíjkorrekciókat a kiutalásuk hónapjától vettük figyelembe, ezzel korrigálva az átlagnyugdíjat, mivel a kiegészítés mindig visszamenőleges hatályú).

2022-ben a minimálbéresek és az átlagnyugdíjban részesülők is egyaránt 1,5 bevásárlással kevesebb terméket tudtak beszerezni év végére, mint tették azt még az év elején.

A nyugdíjból 2022 januárjában 6,5 alkalommal lehetett megvenni az Árkosárban szereplő termékeket, míg decemberben már csak 5,1 esetben. A nettó minimálbér év elején 5,3 beszerzést tett lehetővé, ami decemberre 3,8-ra csökkent.

A helyzet pedig a közeljövőben sem fog változni az inflációs előrejelzések alapján. Egyelőre még előttünk áll a tetőzés is, ami után tér nyílik majd a lassú mérséklődésre, így addig az Árkosár alapján számolt élelmiszerekre vonatkozó vásárlóerőben sem várható érdemi változás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!