2p

Éppen csak hazaért Ausztráliából a szerb teniszező, máris egy újabb mélyütést kapott – ezúttal Franciaországból.

A ma elfogadott, a védettségi igazolást felváltó oltottsági igazolással kapcsolatban szólalt meg a francia sportminisztérium. A Reuters által ismertetett közlemény kijelenti, hogy nem lesz kibúvó a törvény alól, tehát a francia sportrendezvényeken csak a már a megerősítő oltásukat is felvettek vehetnek részt.

„A szabály egyszerű. Ahogy a törvény hatályba lép, az oltási igazolvány minden olyan intézményben be lesz vezetve, ahol eddig a védettségi igazolványra volt szükség. Ez mindenkire vonatkozni fog, nézőkre és profi sportolókra egyaránt” – szól a minisztérium közleménye.

A szöveg ezután kitér arra, hogy a Roland Garros májusban lesz, és addig még sok minden változhat, remélhetőleg kedvező irányba. „Meglátjuk, mit hoz a jövő, de az egyértelmű, hogy kivételek nincsenek.”

Djoković tehát újabb esélyt veszthet el a történelmi 21. Grand Slam tornagyőzelemre (bár ha a szerb távollétében Rafael Nadal megnyeri az Australian Opent, akkor ő húzza be a nagy hármasból a 21-ediket először), hacsak addig nem lesz hajlandó beoltatni magát.

A teniszező Ausztráliából történő kizárásának történetét két hosszabb cikkben is feldolgoztuk:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!