3p

Ez is kiderült laptársunk összeállításából, amelyet annak kapcsán készített, hogy napra pontosan egy éve vált lehetővé a pénzek azonnali átutalása az egyik bankszámláról a másikra. Nem is gondolnánk, milyen hatalmas pénzmennyiség fordult meg egy év alatt az új rendszerben.

A Privatbankar.hu cikke felidézi, hogyan indult 2020. március 2-án az azonnali fizetési rendszer (afr) Magyarországon, amely amely azzal kecsegtetett, hogy a legfeljebb 10 millió forint értékben indított utalások 5 másodpercen belül átérnek az egyik bankból a másikba. Megjegyezve, hogy közel ötéves munka gyümölcs érett be, miután az afr bevezetésének gondolata még 2015 júniusában fogant meg a Magyar Nemzeti Bankban (MNB).

A lap most számos hazai pénzintézetet - köztük kivétel nélkül minden nagybankot - megkeresett, értékeljék az elmúlt egy évet. Volt, aki azt mondta, az indulás zökkenőmentesebbre sikeredett, mint amilyenre számítottak, más az ügyfeleket ért előnyöket ecsetelte, miszerint a munkaidőn kívüli teljesülésből és a másodlagos számlaazonosítók használatából fakadóan egyszerűbb utalni.

De volt olyan is, aki azt tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy ilyen komplex bankinformatikai alapinfrastruktúra bevezetése nemzetközi szinten is rendkívüli siker. Utalva arra, hogy az azonnali átutalást már bevezetett országok közül az Európai Központi Bank 2019-es tanulmányában példaként említettekből Dánia 10, míg Lengyelország, Mexikó és Nagy-Britannia 15-15 másodperces sebességet garantált.

Már egy éve lehetséges. Fotó: Mfor
Már egy éve lehetséges. Fotó: Mfor

A bankárok pozitív értékeléseit a tények is alátámasztják. Az utóbbi egy év számai kétségtelenül meggyőzőek - állapítja meg a cikk. Sorra véve, hogy az átutalások közel kétharmada nem hogy 5, hanem egyenesen 1 másodperc alatt ért célba. Persze volt, akinél ez nem sikerült, a cikkből az is kiderül, mely okok vezettek ahhoz, mintegy tanulságként szolgálva, milyen buktatókat kerüljünk el a jövőben, ha azt szeretnénk, hogy az átutalt pénzeink tényleg szupergyorsan elérjék a céljukat.

Az egy évvel ezelőtti induláskor a nagy mennyiségű, egyszerre indított pénzek - ilyenek mindenekelőtt a vállalati bérek - azonnali mozgatása nem volt lehetséges, arra csak fél évvel később, 2020. szeptember 1-jén nyílt mód. A cikkből azt is megtudhatjuk, hogy e téren hol tartanak a bankok, hányan éltek már ezzel a lehetőséggel, s hányan tartanak még csak a terveknél.

Végül a Privatbankar.hu cikke arra is kitér, vajon a bankszámlákra utalt nyugdíjak is bekerülnek-e az azonnal átutalandó tételek közé.

Egy év alatt közel 150 millió tranzakció teljesült azonnal, összesen 30 000 milliárd forint értékben - derül ki az MNB-nek az egyéves évforduló kapcsán lapunkhoz is eljuttatott közleményéből. Az összes átutalásos tranzakció közel harmada az azonnali rendszerben teljesült, ami egy átlagos munkanapon 400 ezer utalást jelentett. A jegybank egyértelmű sikerként értékeli, hogy az afr-nek köszönhetően a munkaszüneti napokon is átlagban 116 ezer tranzakcióval már 9 milliárd forint cserélt gazdát. Tavaly március óta 110 ezer másodlagos azonosítót regisztráltak az ügyfelek, ezek 56 százaléka mobilszám, 34 százaléka email cím és 10 százaléka adóazonosítójel, vagy adószám.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!