3p

Januárban 5,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 5,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Tavaly decemberben a nyers adat szerint 3,7 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal haladta meg a forgalom volumene az egy évvel korábbit, míg a múlt év egészében 6,0 százalékkal nőttek az eladások.

Az MTI-nek nyilatkozó elemzőket kellemes meglepetésként érte a kiskereskedelmi forgalom januári növekedési üteme, de a korábbi hullámzó adatok után nem számítanak trendfordulóra. Idén lassulást várnak, de a belső fogyasztás így is a gazdasági növekedés egyik fontos hajtóereje marad.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a tavaly januári magas bázis ellenére sikerült a várakozásokat felülmúlni, a kiskereskedelemi forgalom várakozáson felül nőtt januárban. Az adat alacsonyabb ugyan, mint a tavalyi év átlaga, de magasabb, mint a megelőző két hónap növekedési üteme volt.

Kitart-e a lendület? 

Összességében egy-egy kiugró adatot leszámítva 2017 vége óta lassuló trend figyelhető meg a kiskereskedelemben, Virovácz Péter szerint tehát az a kérdés, hogy a januárban látott dinamikus forgalomnövekedés vajon kiugró adat-e, vagy egy trendforduló kezdete.

Ami a bolttípusokat illeti, erős volt a növekedés az élelmiszerkereskedelemben, gyakorlatilag ez a tétel okozta a meglepetést. A nem-élelmiszer jellegű boltok forgalmának továbbra is erős a növekedése, azonban már jelentősen elmarad a tavalyi év elején látott kétszámjegyű mértéktől.

Az ING Bank elemzőinek előrejelzése szerint 2019-ben a kiskereskedelmi szektor növekedése elmarad majd a tavalyi év átlagától, de így is 4 százalék körüli növekedésre számítanak. A lassulás legfőbb oka, hogy a pótlólagos fogyasztás egyre kevésbé lesz meghatározó - ezt mutatja a nem-élelmiszerjellegű boltok forgalmának alakulása. A reálbér-növekedés is visszafogottabb lesz az erősödő infláció nyomán, a lakosság pedig egyre inkább a szolgáltatások felé fordulhat a termékek vásárlása helyett.

Erős kezdés

Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemző szerint is a januári adat egy erős évkezdést jelentett, elsősorban az élelmiszer-kiskereskedelem forgalma javult a decemberi visszafogott növekedést követően. Ugyanakkor a januári átmeneti élénkülés nem jelenti a csökkenő trend végét, a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme 2019-ben várhatóan elmarad a tavalyitól, viszont a belső fogyasztás továbbra is a GDP növekedésének hajtóereje maradhat. A némileg lassuló, de továbbra is emelkedő bérek, a fogyasztói bizalom magas szintje és a feszes munkapiac továbbra is támogatja a belső keresletet. A stabil belső kereslet magával vonhatja a maginfláció lassú emelkedését, a dinamikus fogyasztás magas importtartalma pedig hozzájárulhat a fizetési mérleg és a külkereskedelmi többlet további apadásához - írta az MTI-nek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!