2p

Karácsony Gergely, főpolgármester az Operatív Törzs sajtótájékoztatója után állt az újságírók elé, hogy bejelentse mai döntésüket. 

Azok után, hogy Karácsony Gergely üdvözölte a kormány iskolák bezárására irányuló döntését, elmondta: amint megjelenik a jogszabály, amely szerint az óvodákat és a bölcsődéket bezárhatják az önkormányzatok, meghozzák a döntést és 

hétfőtől bezárnak a budapesti bölcsődék, óvodák. 

Nem hagyják azonban segítség nélkül a szülőket, minden kerületben lesz ügyeleti rendszer, és az étkeztetés terén is segítik majd a rászorulókat.

Fertőtlenítést végeznek egy bölcsődében, hogy megelőzzék a a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedését. (MTI fotó/Veres Nándor)
Fertőtlenítést végeznek egy bölcsődében, hogy megelőzzék a a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedését. (MTI fotó/Veres Nándor)

Szeretnék elősegíteni és ösztönözni a közbringák használatát is, ezért azt szimbolikus, 100 forintos összegért lehet majd használatba venni. Emellett hétfőtől a buszokon, trolikon, villamosokon nem lehet jegyet venni a vezetőknél, az első ajtókon való felszállás sem lesz lehetséges. 

Karácsony bejelentette még, hogy a budapesti fürdők és az állatkert is be fog zárni. A főpolgármester szerint a legfontosabb most, hogy időt nyerjünk, a vírus terjedésének lassításával ugyanis nem terhelődik túl a magyar egészségügy. 

Az, hogy Budapesten is bezárnak majd az óvodák és a bölcsődék, várható volt, hiszen mint arról reggel beszámoltunk, több polgármester is jelezte már, hogy erre készül, amint újabb információk jelennek majd meg Orbán Viktor péntek esti bejelentésével kapcsolatban. 

(24.hu nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!