5p

Kilenc évig dolgozott az Európai Parlamentben, de talán szélesebb körben ismert, hogy 37-et dekázott Instagram-videóján Varga Judit, aki hamarosan Magyarország igazságügyi minisztere lehet. Szerdán jelentették be, hogy Orbán Viktor az európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkárt jelöli a posztra, mivel a jelenlegi miniszter, Trócsányi László európai parlamenti képviselő lesz.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Varga Judit kinevezése azt jelenti, hogy 2010 óta először lesz két női minisztere Magyarországnak*. Varga az ismeretlenségből robbant be a politikai vezetés legfelsőbb vonalába. A korábbi bírósági fogalmazó tavalyi államtitkári kinevezése előtt fideszes európai parlamenti képviselőknek dolgozott tanácsadóként.

Fogalmazóból politikai tanácsadó

Az 1980-as születésű Varga Miskolcon nőtt fel*. Az Észak-Magyarország nevű helyi lapnak gyerekkoráról azt mondta, hogy egy miskolci ékszerdobozban nőtt fel a diósgyőri kertvárosban, a Bükk lábánál. A Miskolci Egyetemen jogi diplomát szerzett 2004-ben, előtte Németországban is tanult Erasmus-ösztöndíjjal. Varga több nyilvános szereplésén is kiemelte, hogy mennyire kötődik Miskolchoz, amelyet számára „megfelelő, emberléptékű városként” jellemzett, és már fiatal korától zavarta, hogy a várost „sokan alaptalanul rossz színben tüntették fel”.

Mint mondta, csak azért hagyta el Miskolcot, mert egy nemzetközi ügyvédi irodában szeretett volna dolgozni. A londoni központú Freshfields Bruckhaus Deringer budapesti irodájában helyezkedett el ügyvédjelöltként, ez az egyik legnagyobb méretű és presztízsű nemzetközi ügyvédi iroda. Nagyjából egy évet töltött itt, akárcsak a szintén hatalmas nemzetközi ügyvédi irodának számító Hogan Lovells* ugyancsak budapesti telephelyén.

Varga Judit (Fotó: Kovács Tamás/MTI)
Varga Judit (Fotó: Kovács Tamás/MTI)

Az egyetem elvégzése után két évvel, 2006-ban a Fővárosi és Pesti Központi Kerületi Bíróságnál kezdett dolgozni fogalmazóként. Erről az Észak-Magyarország azt mondta, hogy bírósági alkalmazottként semleges volt, de mindig is érdekelte a politika, ezért járt különböző polgári körökbe, „érdeklődtem, mi zajlik a világban”.

Első kisfia születéséig dolgozott a bíróságnál, majd a 2009-es európai parlamenti választások idején az akkor még parlamenti alelnökként dolgozó Áder János keresett maga mellé olyan jogászt, aki nem a politika világából érkezik. „Így kerültem látókörbe, jelentkeztem, és rám esett a választás” – mondta korábban Varga.

Áder János 2009-től három éven át – államfői megválasztásáig – dolgozott európai képviselőként. Varga politikai tanácsadóként dolgozott Áder mellett, de a politikus távozása után is Brüsszelben maradt, egészen 2018-ig. Előbb Bánki Erik mellett dolgozott két évet, majd négy éven át Hölvényi Györgyöt segítette. Tavaly júniusban költözött Budapestre, amikor az uniós kapcsolatokért felelős államtitkárként kezdett el dolgozni. Varga angolul, németül és franciául is tárgyalási szinten beszél.

Nagyot lépett a férje is

Férje, a jelenleg 38 éves Magyar Péter szintén a hetekben kapott komoly állami megbízást, június eleje óta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója. A társaság honlapján megtalálható életrajzaszerint Magyar a Pázmány Péter Egyetemen szerzett jogi diplomát. A pályája elején szintén dolgozott a Fővárosi Bíróságon, majd a nemzetközi ügyvédi szférában helyezkedett el.

2010-től a Külügyminisztériumban folytatta pályafutását, majd öt év múlva a Miniszterelnökség csoportvezető diplomatájaként a magyar kormány és az Európai Parlament közötti kapcsolattartásért felelt. Felesége államtitkári kinevezése után, 2018 szeptemberében az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank EU jogi igazgatóságát vezette. A Diákhitel Központ igazgatóságába 2018 novemberében került be, majd június 8-tól dolgozik vezérigazgatóként.

A házaspárnak három gyereke van, és a család pár éve egy építkezésbe is belevágott. 2013-ban vásároltak egy telket Balatonhenyén, amelyre egy 195 négyzetméter alapterületű családi házat húztak fel. Varga emellett még két, szintén balatonhenyei földterületnek az 50 százalékos tulajdonosa. Szintén felerészben tulajdonosa egy Volvo XC60-nak, illetve több értékes ingósága is van, például egy Yamaha pianínó és egy mesterhegedű.

Összesen nagyjából ötmillió forintos megtakarítása van, és férjével közösen fizetnek egy 10 milliós hitelt. Varga idén február 20-ig érdekelt volt egy kis miskolci családi vállalkozásban, a Philidor Kft.-ben. A beszámolói alapján nem egyértelmű, hogy a Philidor Kft.-nek mi a profilja, az interneten fellehető dokumentumok alapján munkavállalásra felkészítő képzésekkel foglalkozhat. Tavaly 20 millió forint árbevétele volt, amely több mint kétszerese a három évvel azelőttinek.

Kosárlabda és sportlövészet

A család mellett a sport játszik központi szerepet Varga életében. Sporttagozatos iskolába járt, és versenyszerűen kosárlabdázott, a Miskolci Egyetem másodosztályú kosárcsapatának a csapatkapitánya volt. Brüsszelben pedig egy focicsapatban kezdett el játszani.

Az Instagramján több fotót és videót feltöltött magáról, ahogy fut, síel, kosarazik vagy éppen egy puskával lő. Talán akkor szerepelt a legtöbbet a médiában, amikor egy videójában 37-et dekázik. A Blikknek erről azt mondta, hogy lányként nem engedték focizni az iskolában, de suli után rendszeresen lement a grundra a fiúkkal focizni. Tinikorában 115 dekázás volt a rekordja.

A politikai megnyilvánulásai alapján alapvetően a Fidesz bejáratott üzeneteit hangoztatja, mint például:

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!