2p

Ennek oka, hogy ezzel több tízezer forintot meg lehet spórolni.

A kötelező biztosítások és lakásbiztosítások már több mint felét éves díjfizetéssel kötik – írja az Index több biztosító társaság nyilatkozatára hivatkozva. Mint írják, akik egy összegben rendezik éves kötelezettségüket, akár 5-20 százalékot is tudnak spórolni a biztosításon.

A lap által megkérdezett biztosítók arról számoltak be, hogy egyre kisebb arányban van jelen a korábban lényegesen többet használt havi és negyedéves díjfizetés.

Az életbiztosítások átlagdíja egyértelműen magasabb, ezért magasabb díjú szerződések esetében a havi díjfizetés nagyobb arányt képvisel. Ugyanakkor például az Aegonnál a gépjármű-biztosítások (casco és kgfb) az új szerződések 50 százaléka már éves díjfizetéssel jön létre. Mint írják, ennek oka az lehet, hogy az éves díj már nem akkora érvágás, mint korábban, viszont

az egyösszegű befizetéssel akár 5-10 ezer forintot lehet spórolni.

Az Allianznál a kgfb-t kötő ügyfelek több mint 60 százaléka, a casco biztosítással rendelkező autósok közel fele évente egyszer fizeti meg a biztosítás díját a társaságnak. Ezzel párhuzamosan a havi díjfizetést már csak a kötelező biztosítással rendelkezők kevesebb mint egy százaléka választja – írja az Index. Ugyancsak az Allianznál, a lakásbiztosítási szektorban az elmúlt három évben az éves díjfizetés vette át a vezető szerepet, az ügyfelek csaknem 40 százaléka választja ezt az opciót.

Megjegyzik, a féléves díjfizetési opció a legkevésbé kedvelt, aki most negyed évente fizeti biztosítását, nagyobb valószínűséggel inkább az éves díjfizetésre fog áttérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!