4p

Hiába az elmúlt időszakban végrehajtott béremelés a pedagógusok körében, nemzetközi viszonylatban elkeserítően alacsony a kezdő fizetés és még mindig a megkérdezettek zöme a bérfejlesztést látja az egyik legfontosabb kérdésnek - derül ki az OECD egy friss felméréséből.

Elöregedtek a magyar tanárok, akik összességében nem túlterheltek, és felkészültebbnek érzik magukat az átlagnál - így összegezte a Magyar Nemzet az OECD egyik friss tanulmányának magyar vonatkozású eredményeit. A Nemzetközi tanítás és tanulás című OECD nagymintás nemzetközi vizsgálatából más érdekesség is kiderül, egyebek mellett a magyar tanárok kezdő fizetéséről is képet kaphatunk nemzetközi viszonylatban.

A felmérés szerint vásárlóerő-paritáson számolva egy magyar tanár kezdő fizetése 15 752 dollár, ami a résztvevő országok körében a negyedik legalacsonyabb.

Ennél kevesebbet csak a szlovák és a lett tanárok kapnak pályájuk kezdetén, északi szomszédunkban 14 267, Lettországban 14 252, Brazíliában pedig 13 971 dollár a kezdőfizetés vásárlóerő-paritáson számolva.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Hogy forintosítva mennyi is az annyi?

Még idén év elején terjedt Facebookon az alábbi kiírás, melyet végül az eduline kalkulációja is megerősített. A kezdő, vagyis "gyakornok" kategóriába sorolt pedagógusok az illetményalap 100 százalékát kapják meg, az idén ősszel esedékes "differenciált" béremelés előtt alapszakos vagy főiskolai végzettséggel bruttó 177 117 forinttal számolhattak, a mesterszakos vagy egyetemi végzettségűek pedig bruttó 196 098 forinttal - írja a portál.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Ez pedig nettóban 121 496, illetve 134 995 forintot jelent, ami jócskán alatta marad az magyar átlagfizetésnek, ami idén januárban 228 407 forint volt, vagyis a kezdő tanárok az átlagnál közel 100 ezer forinttal kevesebbet visznek haza.

A felmérés eredményeire visszatérve az nehezen lenne kijelenthető, hogy az alacsony kezdőfizetés régiós sajátosság lenne. A szlovénoknál a magyarnál 73 százalékkal magasabb a bér, több mint 26 ezer dollár, a csehek is jobban állnak a közel 19 ezres értékkel. A gyakran mintaként állított sógoroknál, vagyis az osztrákoknál kicsivel a 40 ezer dollárt is meghaladja vásárolóerő-paritáson vett kezdőfizetés. Ez utóbbi egyébként a felmérésben résztvevő országok körében az ötödik legmagasabb. Az élen Dánia áll a magyarnál háromszor magasabb kezdő bérrel, itt a kezdő tanárok 45 134 dollárt keresnek, a dobogó második fokán a spanyolok állnak 43 ezer dollárral, akiket az ausztrálok követnek 41 800-zal.

 

A tanárok zöme további béremelést tartana fontosnak

Az eredmények szerint hiába emelte a magyar kormány a pedagógusok fizetését az elmúlt időszakban, annak mértékével a tanárok sem elégedettek.

A megkérdezettek 80,6 százaléka azt mondta ugyanis, hogy a legfontosabb fejlesztési cél a szakmában a fizetésemelés kellene, hogy legyen.

Ez az arány azonban mégsem annyira kiugró, mint amennyire alacsony a hazai kezdőfizetés, hiszen ebből a szempontból 8 ország tanárai is elégedetlenebbek és a magyaroknál is fontosabbnak érzik a bérfejlesztést. Ráadásul mindezt úgy, hogy egyébként 5 országban is magasabb a hazai szintél a kezdőfizetés: Litvániában (19 ezer dollár), Mexikóban (25 401), Chilen (23 429), Izlandon (35 756) és Izraelben (20 159).

A magyarnál 66 százalékkal magasabb mexikói kezdőfizetés azonban meglepetésként szolgálhat. A vásárlóerő-paritáson vett nettó keresetek rangsorában ugyanis Mexikó rendre Magyarország mögött, utolsóként szokott feltűnni. Az OECD 2017-es adatai alapján Mexikóban akkor az átlagbér 15 314 dollár volt - vagyis közel annyi, mint amennyi a magyar tanárok kezdő fizetése -, Magyarországon az átlag pedig 22 576 dollár. Utóbbinál meglepetésre a mexikói tanárok is jobban fizetettek.

A kezdőfizetéssel egyébként a legjobban kereső dánok a legelégedettebbek, mindössze 20,7 százalékuk számára lenne elsődleges fejlesztési cél a béremelés. Mögöttük az osztrákok állnak, 33,3 százalékos aránnyal, akiket 36,4-gyel a finn tanárok követnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!