4p


Másodszor is megbecsülte az adatokat a KSH.

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2021 III. negyedévében 6,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez mérten 0,7, százalékkal emelkedett - közölte a KSH. 

Javított az építőipar is (fotó: depositphotos.com)
Javított az építőipar is (fotó: depositphotos.com)

A statisztikai hivatal szerint idén az első kilenc hónapban a gazdaság teljesítménye 7,1 százalékkal (a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 6,8 százalékkal) meghaladta az előző év azonos időszaki szintet. A második becslés nyers volumenindexe az első becslésben közölt III. negyedévi adathoz viszonyítva nem változott. 

A GDP a nyers adatok szerint 1,5 százalékkal nagyobb volt a járvány előtti 2019. III. negyedévinél. Részletezve azt írták, hogy az ipar teljesítménye 2,5, ezen belül a feldolgozóiparé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a villamos berendezés, illetve a fémfeldolgozási termék gyártásának növekedése járult hozzá az ipar bővüléséhez. Az építőipar hozzáadott értéke 20,1 százalékkal bővült, a mezőgazdaságé 3,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 6,8 százalékkal lett nagyobb. A legerőteljesebb növekedés a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (21,6 százalék), az információ, kommunikáció (15,2 százalék), illetve a szállítás, raktározás (12,4 százalék) nemzetgazdasági ágban történt. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értéke 8,7 százalékkal nőtt. 

A művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás teljesítménye 6,5, a kereskedelemé 5,9 százalékkal emelkedett. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 6,3 százalékkal bővült. A közigazgatás hozzáadott értéke 0,2, a humán-egészségügyi, szociális ellátásé 5,8 százalékkal növekedett, elsősorban a magán- (nem pénzügyi vállalatok és a háztartások szektorába tartozó) egészségügyi szolgáltatók teljesítményének köszönhetően. Az oktatás teljesítménye 1,0 százalékkal csökkent.

A bruttó hazai termék 2021. III. negyedévi növekedéséhez a szolgáltatások 3,8, az építőipar 1,0, az ipar 0,5 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül leginkább (0,8 százalékponttal) a kereskedelem, gépjárműjavítás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás növelte a GDP-t. 


 
A háztartások tényleges fogyasztása 5,0 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 5,2 százalékkal nőtt. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 5,6 százalékkal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a tartósság szerinti csoportok mindegyikében növekedett, a szolgáltatásoké 10,4, a féltartósaké 5,2, a tartós termékeké 3,1, a nem tartósaké 0,3 százalékkal. 
 
A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – passzívum keletkezett, 292 milliárd forint értékben. Az import volumene (5,6 százalék) nagyobb mértékben bővült, mint az exporté (1,4 százalék). Az áruforgalomban a kivitel 1,2 százalékkalkisebb lett az egy évvel korábbinál, míg a behozatal 4,3 százalékkal növekedett. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 13,0, importja 13,3 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!