2019. július 10. 11:01
mfor.hu

36 százalékkal ugrott meg július első hetében a kereslet a lakások és házak iránt a városban, de hasonló élénkülés volt jellemző más vidéki nagyvárosokra is. Közben Budapest stagnált.

Fordulat látható a lakáspiacon, legalábbis a vidéki nagyvárosokban komolyabb élénkülés ment végbe, mint Budapesten - derül ki az ingatlan.com és a money.hu közös elemzéséből, amely többek között azt vizsgálta, hogy június végéhez képest július első hetében mennyivel nőtt a kereslet a lakások iránti kereslet Budapesten és több mint húsz vidéki nagyvárosokban.  

Rákapcsoltak a vidéki nagyvárosok

Miközben Budapesten stagnált a kereslet, az ingatlan.com által vizsgált vidéki városokban átlagosan 5 százalékkal több érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A vidéki lakáspiac már évek óta egyre élénkebb, most pedig a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítése adott újabb lökést a keresletnek. A legtöbb nagyvárosban a júniusi visszaesést és kivárást felváltotta az érdeklődések számának növekedése”. 

Az ingatlan.com elemzése szerint ugyanis a lakások iránti érdeklődés a szóban forgó időszakban Tatabányán 36 százalékkal nőtt, Dunaújvárosban 30 százalékkal, Békéscsabán pedig 21 százalékkal. A vizsgált vidéki városok többségében emelkedett a kereslet, csak néhány városban, például Nyíregyházán, Szolnokon és Szekszárdon volt csökkenés. 

Az elemzés azt is megvizsgálta, hogy a különböző városokban a csok keretében július 1-től a kétgyermekes családok 10 millió forintos államilag támogatott lakáshitel és a gyermekekre járó 1,43 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatás összege hány négyzetméterre elég. A 11,43 millióból Salgótarjánban több mint 90 négyzetméter kijön az ingatlan.com kínálati adatai szerint, Hódmezővásárhelyen ez az összeg közel 50 négyzetméterre, Békéscsabán pedig 48 négyzetméterre elég. Még az országon belül legdrágábbnak számító Budapesten is 16 négyzetméterrel, vagyis egy szobával nagyobb lakáshoz juthatnak az érintettek. 

Kedvezményes lakáshitel, azoknak, akiknek kell

Trencsán Erika, a money.hu vezető pénzügyi szakértője kiemelte, hogy a használt lakásra is felvehető 10 és 15 millió forintos államilag támogatott lakáshitel kedvező konstrukció, a kamata ugyanis maximum fixen évi 3 százalék lehet. “A kedvezményes hitel azért is népszerű lehet, mert már eddig is minden második lakást hitelre vásároltak a vevők. Sok feltételnek kell megfelelni és a bankok eljárásrendje is eltérő lehet, ezért az igénylőknek érdemes szakértőhöz fordulniuk, akik tisztában vannak minden részlettel” - tette hozzá. 

A money.hu szakértője hangsúlyozta azt is, hogy bár kétségtelenül kedvező az államilag támogatott lakáshitel, de csak azok vegyék fel, akik hosszú távon is vállalni tudják a törlesztést, amelynek összege egyébként nem változik. Fontos továbbá, hogy a kétgyermekesek számára 10 millió, a háromgyermekeseknek pedig 15 millió forint a hitelösszeg maximuma, akinek ennél nincs szüksége ennyire a költözéshez, az kisebb összeget is igényelhet. 

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek december legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. A K&H Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 53 332 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.