4p

Kudarcot vallott a kétnapos rendkívüli csúcson az EU első kísérlete a 2021 és 2027 közötti keretköltségvetés elfogadására. A büdzsé fő nettó befizetőinek túl magas, a nettó kedvezményezetteknek még mindig túl alacsony volt az Európai Tanács elnöke által kidolgozott ajánlat. Charles Michel a következő napokban dönti el, mikor hívja össze újra a tagállamok vezetőit, hogy második nekifutásra megállapodjanak. Brüsszelből jelentjük.

Két álló napon keresztül nyüstölték egymást az EU27-ek vezetői, hogy megállapodásra jussanak az EU következő, többéves keretköltségvetéséről. Ennek korlátaival szembesülve, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke pénteken este fél 8-kor az ülés berekesztése mellett döntött. „Sajnos ma nem volt lehetséges az alku. Több időre van szükségünk” – közölte a belga nemzetiségű politikus a maratoni hosszúságú ülés után.

Az Európai Tanács elnöke a következő napokban folytatandó egyeztetések után jelenti majd be, mikorra hívja össze újra a vezetőket, ezúttal már a tényleges megegyezés reményében. Az újabb rendkívüli csúcsra márciusban vagy áprilisban kerülhet sor. Annál is inkább, mert egyre jobban szorít az idő. Ha ebben a félévben nem sikerül lezárni a vitát, akkor csúszni fog a jogszabályok elfogadása és végső soron az európai polgárok és üzleti vállalkozások számára fontos programok megvalósítása.

Emmanuel Macron francia elnök és Giuseppe Conte olasz kormányfő beszélget az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli találkozója előtt Brüsszelben 2020. február 20-án. A csúcstalálkozó résztvevői a 2021 utáni, hétéves uniós költségvetésről tárgyaltak. MTI/AP/Olivier Matthys
Emmanuel Macron francia elnök és Giuseppe Conte olasz kormányfő beszélget az EU-tagországok állam- és kormányfőinek rendkívüli találkozója előtt Brüsszelben 2020. február 20-án. A csúcstalálkozó résztvevői a 2021 utáni, hétéves uniós költségvetésről tárgyaltak. MTI/AP/Olivier Matthys

A fogadkozások ellenére azonban ezúttal is érvényesült a régi bölcsesség, miszerint legalább két próbálkozás kell a többéves pénzügyi keret elfogadásához.

Részben valószínűleg éppen a második kísérlet lehetősége az, ami nem növelte csütörtökön és pénteken sem a büdzsé nettó befizetőinek, sem pedig a nettó kedvezményezetteinek a kompromisszumkészségét. A köztük levő távolság – ahogy arra a tárgyalások szünetében a sajtónak nyilatkozva Orbán Viktor magyar miniszterelnök is rámutatott – olyan nagy volt, hogy azt ezúttal nem sikerült áthidalni.

Négy, a büdzsén spórolni kívánó ország, Ausztria, Hollandia, Dánia és Svédország számára túl magas volt az a nemzeti összjövedelem 1,074 százalékának megfelelő főösszeg, amit Charles Michel javasolt a csúcstalálkozó előtt. Ebből ugyan péntek estére egy új javaslat a pénzügyi kötelezettségvállalások szintjén 10 milliárd eurót vágott (1,069%), és a négy tagállam a befizetéseinél is további könnyítéseket is kapott, még sem volt elég ahhoz, hogy rávegye őket az alkura.

Eközben 17 másik tagállam – köztük Magyarország – ambiciózusabb büdzsé mellett szállt síkra, főleg a felzárkózásukhoz szükséges kohéziós politikai források biztosítása végett. „Tojás nélkül nem lehet omlettet sütni” – közölte Antonio Costa, portugál miniszterelnök, a kohéziós barátainak szóvivője.

Gyévai Zoltán, Brüsszel

„Erős Európát csak egy ambiciózus költségvetéssel lehet létrehozni” – szögezte le a magyar miniszterelnök péntek délután. Orbán újságírók gyűrűjében azt is bejelentette, hogy a tizenhét ország ellenjavaslatot tett, a GNI 1,3 százalékának, vagy egy ehhez közeli keretköltségvetést szorgalmazva. Ez egyébként egybeesik az Európai Parlament óhajával, ám 300 milliárd euróval magasabb, mint a „fukarnak” nevezett négyek által követelt 1 százalékos szint.

Magyar szempontból az aktuális javaslat több kedvező változást is tartalmaz, de ha minden így maradna, még mindig közel 6 milliárd euróval kevesebb felzárkóztatási forrást tenne elérhetővé, mint a folyó, 2014 és 2020 közötti időszakban. A források felhasználásának szabályai (az uniós társfinanszírozás mértéke, vagy az egyes alapok közötti átcsoportosítás lehetősége) ugyanakkor kedvező irányban változtak, miként az Orbán-kormány azt is sikerként könyvelheti el, hogy a jelen állás szerint megnehezedtek az uniós kifizetések leállítását vagy csökkentését lehetővé tevő jogállami mechanizmus alkalmazásának a feltételei.

A fukar négyek vs. a kohézió barátai

Az EU-költségvetés nettó befizetői közül négyen kivívták maguknak a „fukar” becenevet azzal, hogy kitartanak a GNI-arányosan mindössze 1 százalékos uniós büdzsé mellett. A nagy költségvetési vitában a másik végletet a „kohézió barátai” képviselik, akik a brit kilépés után is a jelenlegi szinten (a GNI 1,16 százaléka) szeretnék tartani a felzárkóztatási és a közös agrárpolitikai kiadásokat. A két „szélsőség” között 200 milliárd euró a különbség. Korábbi háttérelemzésünkben bemutattuk a kormányok álláspontját és a lehetséges koalíciókat >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!