5p

Jóllehet a lakosság nagy többsége a tiltást igényli, a fegyverlobbi és Trump elnök miatt nem változik a helyzet. A felmérések szerint az amerikaiak 92 százaléka támogatja a fegyvervásárlások ellenőrzését. Jelenleg mindenfajta kontroll nélkül bárhol lehet tömeggyilkosságra alkalmas fegyvert vásárolni.

A két legutóbbi, ohiói és texasi lövöldözéses tragédia után, amelyek ezúttal harmincnál több  ártatlan ember életét oltották ki, ismét felerősödtek a fegyverek betiltását, vagy legalább vásárlóik szigorúbb ellenőrzését követelő hangok. A demokraták kétpárti törvényhozási döntést követelnek az ügyben és előírnák, hogy kivétel nélkül előzetes ellenőrzéshez kössék a fegyvervásárlást. Donald Trump az IRA, a Lőfegyvertartók Szövetsége vezetőjével folytatott keddi, hosszú telefonbeszélgetése után azonban közölte: meg fogja akadályozni a demokraták javasolta „radikális intézkedéseket”, jelentette a The New York Times.

Golyóálló hátizsákkal várják a tanévet

Miközben ebben az évben már éppen annyi lőfegyver-merénylet volt Amerikában, ahány iskolai hét. Ennek megfelelően reagálnak szülők és iskolák. Az őszi tanév előtti bevásárlásnál most egyre többen vásárolják gyerekeiknek a „golyóbiztos” hátizsákokat, üléspárnákat, iratrendezőket. A Tuffypacks cég, írja a Neue Zürcher Zeitung,

129 dollárért kínálja lövésálló hátizsákjait, amelyhez mellékelnek tanácsadó füzetet is: „hogyan viselkedjünk iskolai lövöldözésnél”.

A hátizsákok azonban a pszihológusok szerint több kárt okozhatnak, mint hasznot, hiszen hamis biztonságérzetet adnak a gyerekeknek.

Sok iskola azzal reagál a történtekre, hogy speciális tréningeken készülnek fel az ilyen helyzetek kezelésére. Texasban viszont a fegyverviselési jog további lazítását tartották célszerűnek: szeptembertől nem tilos már a pedagógusoknak lőfegyvereiket behozni az iskola területére és ott lezárt autójukban tárolni. Az indoklás: így veszély esetén le tudnak lőni egy ámokfutót...

Trump a közelmúlt tömeggyilkosságai után még arról beszélt, hogy kész támogatni átfogó szigorításokat. Az IRA 20 millió dollárt tett az elnök választási kampányába. Fehér házi források szerint tanácsadói figyelmeztették Trumpot, hogy a fegyver-ügyben tett engedmények veszélyeztethetik újraválasztását. A demokrata többségű képviselőház által idén elfogadott, a fegyvervásárlást korlátozó törvénytervezetet blokkolja a republikánus többségű szenátus.

A közvélemény fegyver-ellenes

Bár a lőfegyverek okozta halálesetek száma az idők folyamán csökkent, ugyanakkor mind gyakoribbak lettek az utóbbiakhoz hasonló ámokfutások, amelyeknél sok a halálos áldozat és így a tragédiák különösen nagy hatással vannak a közvéleményre. A felmérések szerint az amerikaiak 92 százaléka támogatja, hogy ellenőrizzék a fegyvervásárlást. Jelenleg ugyanis mindenfajta kontroll nélkül lehet tömeggyilkosságra alkalmas fegyvert vásárolni az interneten, szakmai vásárokon, vagy magánszemélyektől, írja cikkében Elisabeth Drew, az ismert amerikai publicista a Project Syndicate-ben.

Amikor 2012 decemberében egy 20 éves fiú a connecticuti Sandy Hook általános iskolájában agyonlőtt húsz elsőst és hat felnőttet, Barack Obama elnök könnyekkel szemében ígért intézkedéseket. Ám az eddigi utolsó, jelentős rendszabály még az 1994-es törvény volt, amely betiltotta a támadó fegyvereket, de egy sor, fent említett, máig használt kibúvót hagyta. Ráadásul a törvény előirányozta, hogy azt 10 éves érvénye lejártával meghosszabbítsák. Elérkezett 2004 – de George W. Bush elnök alatt nem volt hosszabbítás, hagyták a törvény hatályát kifutni. Holott a statisztikákból világosan kitűnik, hogy amíg a törvény érvényben volt, csökkent a tömeges lövöldözések száma, utána viszont ismét emelkedett.

A fegyvertartó Trump-támogató

Legalább arra lenne szükség, hogy tiltsák be ismét a támadó fegyverek forgalmazását, és 10 lövedékben maximálják azok kapacitását – szemben a jelenlegi helyzettel, amikor akár 100 lövedékkel töltött tárhoz is hozzá lehet jutni. Ilyen rendszabály elfogadása azonban valószínűtlen. Nagyon erős az IRA, a Lőfegyvertartók Szövetsége, amely ismeretesen ott volt a Trump elnök megválasztásához nyújtott orosz támogatás mögött. Ott vannak a fegyvergyártó cégek, amelyek milliókkal segítik az IRA tevékenységét. És ott vannak persze a törvényhozók. A szenátusban, ahová minden állam egyformán két szenátort küld, jelentős többségben vannak azok a nyugati,  közép-nyugati és  déli államok, amelyekben sok a vadász és a hagyományoson konzervatív, fegyverekkel parádézó választó. Mivel pedig ezeknek az államoknak ugyanannyi szavazata van, mint egy sokmilliós lakosságú Kaliforniának vagy New York államnak, nincs meg a többség a szükséges és az amerikaiak többsége által támogatott változásokhoz.

AZ IRA, a fegyvertartás hívei szívesen hivatkoznak az ország 1791-ben elfogadott alkotmány-kiegészítésére, amely kimondja: „Jól szabályozott milícia szükséges szabad állam biztonságához, és nem korlátozható az emberek joga, hogy fegyvereket tartsanak és viseljenek.” A valóságban a rendszabály az akkori kor terméke, amikor az egykori gyarmatoknak a brit állam hadserege ellen kellett védekezniük. A kor kezdetleges fegyvereit pedig nem lehet összehasonlítani azokkal a félautomata gépkarabélyokkal, tárokkal, amelyeket az IRA a „sportlövészeknek” ajánl, holott azok semmiféle civil célra nem alkalmasak.

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!