5p

Putyin pénteken arról beszélt, Liman régiója örökre Oroszországé marad, szombaton kiverték onnan az orosz sereget - a stratégiai fontosságú terület elvesztése nagy nehézségeket hozhat az oroszoknak. Egy friss elemzés szerint az orosz sereg képtelen lenne atomcsapás sújtotta területen tevékenykedni. 

  • Megalázó háborús vereségnek titulálják a nemzetközi értékelések orosz szempontból Liman elvesztését. Különösen kínos a vereség azért, mert Vlagyimir Putyin mindössze egy nappal az oroszok kivonulása előtt, pénteken jelentette ki egyebek mellett donyecki régióról is (amelyben Liman városa is fekszik), hogy "örökre" Oroszországé.
  • Az amerikai védelmi miniszter is üdvcözölte Liman visszafoglalását, amely az egyik legfontosabb kelet-ukrajnai orosz harcálláspont volt. A Reuters jelentése szerint Austin megjegyezte, hogy Liman olyan utánpótlási vonalak részew volt, amelyeket Oroszország arra használt, hogy csapatait és utánpótlásait délre és nyugatra jutassa el - Liman elvesztése most komoly nehézségeket okozhat az oroszoknak.
  • A Kreml propagandistáiból, szakértőiből és katonai bloggerekből álló orosz információs tér Liman elestét annak eredményeként regisztrálta, hogy az orosz katonai parancsnokság nem küldte időben az erősítést - írja külpolitikai szakértőnk, Káncz Csaba Facebook-oldalán. A Liman körüli vereség azt is jelzi, hogy Putyin elnök – aki állítólag orosz parancsnokokat irányított a helyszínen – prioritáson kívül helyezi Luhanszk megye védelmét a dél-ukrajnai megszállt területek megtartása érdekében. 
  • Ukrán és orosz források következetesen arra utalnak, hogy az orosz erők továbbra is erősítik az orosz pozíciókat Herszon és Zaporizzsja megyében, annak ellenére, hogy a Harkiv-Izjum front közelmúltban összeomlott, és még akkor is, amikor a Liman körüli orosz állások összeomlottak - írja Káncz Csaba.
  • A szakértő azt is kiemeli: Törökország - amely a Nyugat és Oroszország közötti közvetítés középpontjában áll -, elutasítja Oroszország ukrajnai annektálását, és a nemzetközi jog „súlyos megsértésének” nevezte a Kreml négy régióra vonatkozó lépését.
  • Arról is Káncz Csaba számol be: Fehéroroszország orosz katonák és felszerelés fogadására készül – írja a Kyiv Independent. Az országban körülbelül 1000 orosz katona tartózkodik. A szakértő emlékeztet: Lukasenka a hét első felében 3 napos látogatást tett Szocsiban, ahol találkozott Putyinnal. A látogatását előzetesen egyik fél sem jelentette be. A látogatás a szokásosnál tovább tartott. A hivatalos közlemények teljes hiánya a két sajtószolgálattól olyan feltételezésekhez vezetett, hogy a Kreml fokozza a Lukasenkára gyakorolt nyomást, hogy közvetlenül vegyen részt az ukrajnai konfliktusban.
  • A washingtoni székhelyű Institute for the Study of War (ISW) nevű kutatóintézet szerint az orosz hadsereg jelenlegi állapotában szinte biztosan nem képes nukleáris hadszíntéren tevékenykedni, annak ellenére, hogy egységeit egyébként kaptak erre kiterjedő kiképzést. "A kimerült szerződéses katonák, sietve mozgósított tartalékosok, sorkatonák és zsoldosok kaotikus összevisszasága, amely jelenleg az orosz szárazföldi erőket alkotja, nem tudna működni nukleáris környezetben" - jelentette a Reuters az ISW elemzői szerint. Ez azt jelenti, hogy amennyiben bevetnék az orosz taktikai atomfegyvereket, az érintett területek az orosz hadsereg számára megközelíthetetlenek lennének, ami jó eséllyel megakadályozná az orosz előrenyomulást.
  • Christine Lambrecht német védelmi miniszter váratlan látogatást tett Ukrajnában - először az orosz invázió februári kezdete óta -, mivel Kijev arra kérte Berlint, hogy küldjön harckocsikat. Lambrecht szombaton ellátogatott a déli kikötővárosba, Odesszába, és találkozott ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval - közölte a német védelmi minisztérium.
  • Már nem ömlik a gáz a Balti-tengerbe a megrongálódott Északi Áramlat-2 vezetéken - közölte a vezetéket üzemeltető vállalat szóvivője. Ulrich Lissek azt mondta, hogy erre két lehetséges magyarázat van: vagy teljesen kiürült már a vezeték, vagy pedig a csőben lévő gáz és a víz nyomása kiegyenlítette egymást. Az Északi Áramlat-1 vezetékkel kapcsolatban nem közöltek híreket. A vezetékek felrobbantásának hátteréről a Privátbankár.hu vasárnapi elemzésében bővebben is olvashat >>
  • Magyarország területére 2022. október 1-én az ukrán-magyar határszakaszon 6212 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 5641 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. A beléptetettek közül a rendőrség 224 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében. Az ukrajnai háború elől 2022. október 1-én 30 ember, köztük 14 gyermek érkezett Budapestre vonattal az ORFK közlése szerint.

(Reuters, The Guardian, MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!