3p

Miközben csúcson a foglalkoztatottság, egyre több nyugdíjas vonul ki a munkaerőpiacról, körükben az inaktívak száma is történelmi csúcson van.

Az egyre csak súlyosbodó munkaerőhiányt a kormány részben a rendelkezésre álló munkaerőtartalék segítségével szeretné megoldani. Ide tartoznak a közfoglalkoztatottak, a kismamák és a nyugdíjasok is. Utóbbiak foglalkoztatásának elősegítésére több intézkedést is hozott, ám úgy tűnik, hogy az igazi nagy áttörés még várat magára a statisztikában. Friss változásként januártól lépett hatályba a nyugdíj mellett dolgozók keresetének járulékmentessége, a bérből már csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetniük a dolgozó időseknek. Ennek hatása még nem mutatkozik meg a statisztikában, kérdés, hogy az év hátralévő részében megtörténik-e az áttörés.

A Központi Statisztikai Hivatal első negyedévre vonatkozó adatai egyelőre némi csalódást okozhatnak a kormánynak. Igaz, hogy a 15-74 évesek foglalkoztatása csúcson van, sőt a 20-64 éves korosztályban is sikerült elérni az Europa2020 stratégiában célként kitűzött 75 százalékos foglalkoztatási rátát, de az idősebbek fogalkoztatását écélzó intézkedések még nem értek be. A 65-74 év közötti népesség körében ugyanis a dolgozók száma érdemben nem változott, sőt a január-márciusi háromhavi átlagban az előző, december-februári időszakhoz viszonyítva némileg még csökkent is, ezzel kisebb mélypontra juttatva az adatot. A mostani év ráadásul eltérést is mutat a korábbiakhoz képest, az év ezen időszakában ugyanis sokkal inkább a létszám stagnálása figyelhető meg, mint az érdemi pozitív vagy negatív irányú változás.

A friss adat szerint 67 ezren dolgoztak január-március között, ami igaz, hogy 14 ezerrel több dolgozót jelent az előző évihez képest, de ennek okát nem az év eleji jogszabályváltozásokban kell keresni, a létszám igazából az előző év folyamán emelkedett. Az idei havi közlések alapján úgy tűnik, jelenleg ennyi - 14 ezer - a maximum létszám, mi bevonható a munkaerőpiacra.

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

A leglátványosabb növekedés az idősek körében ugyanis tavaly június-augusztusban volt: akkor hirtelen 5300 nyugdíjas állt vissza a munka világába egyetlen hónap alatt. Hasonló mértékű növekedésre azonban azóta sem volt példa. Ráadásul a folyamatok is a kormányzati szándékkal ellentétes változásokra utalnak.

Ugyan növekszik a 65-74 éves népesség a statisztika szerint, az újonnan a korcsoportba lépők láthatóan nem kívánnak tovább a munkaerőpiacon aktívan jelen lenni és az inaktívak táborát gyarapítják. A nyugdíjas inkatív népesség létszáma ugyanis történelmi csúcsra ugrott, 1,011 millióan vannak, ami havi szinten 3100 fős, éves viszonylatban pedig 11,9 ezres növekedést jelent.

Mindeközben a korcsoport népessége 1,079 milliós. Ők elméletileg jelenthetnék a tartalék egy részét - egészségi állapottól függően -, de a munkavállalásuk elősegítésére irányuló kormányzati intézkedések nem jelenten kellő motivációt az idősek számára.

Egy negyedév adatai alapján hosszú távú következtetést nem kívánunk levonni, de egyelőre a statisztika nem igazolja vissza a kormányzati erőfeszítések hasznosságát.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!