2p

Magyarország elhallgatná, mivel oltotta be az állampolgárait, az EU-s irányelv viszont egyértelmű: a vakcinaigazolványon szerepelnie kell az oltás típusának is ahhoz, hogy EU-szerte elfogadható legyen.

Az Európai Bizottság már javában dolgozik egy közös európai digitális vakcinaútlevélen, amely a magyarral ellentétben tartalmazni fogja, hogy ki melyik gyártó vakcináját kapta meg - írja a Blikk az Európai Bizottság sajtóosztályának tájékoztatása alapján. Az EU tagállamai január 27-én elfogadták a vakcinációt bizonyító európai okirat irányelveit. Eszerint az oltási igazolványoknak meghatározott minimum információnak kell szerepelnie, köztük a beadott vakcinákra vonatkozó adatoknak is - olvasható a Bizottság tájékoztatásában.

Erről egyébként a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen is beszélt nemrég: itt is olvasható az a nyilatkozata, amelyben az áll: bár még sok kérdés tisztázásra vár (egyebek mellett az, hogy mire is lesz jó az útlevél és hogy az útlevelet megkapó beoltottak egyébként terjesztheik-e a vírust vagy nem), de az igazolvány tartalmáról már megszületett a megállapodás: rajta lesz, milyen vakcinával oltották be az igazolvány birtokosát, lesz rajta egy egyedi azonosító és az igazolvány birtokosának azonosítására szolgáló alapadatok. A kötelező és opcionálian szerepeltethető adatok ennek a dokumentumnak az 1-es mellékletében találhatóak.

Orbán Viktor kínait kapott - de ez nem lesz rajta az oltási igazolványán. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
Orbán Viktor kínait kapott - de ez nem lesz rajta az oltási igazolványán. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

A magyar oltási igazolványban azonban mégsem lesz feltüntetve, melyik vakcinával oltották be az igazolvány hordozóját - erről egy múlt heti jogszabály-módosítás rendelkezett. Márpedig ez gondot okozhat a határátlépésnél: Lengyelország például csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinákkal való oltottság esetén ad felmentést a karantén-kötelezettség alól - márpedig az orosz Szputynik V és a kínai Sinopharm nem rendelkezik ilyen jóváhagyással. 

Az uniós vakcinaigazolással kapcsolatos egységes alapelvek azt szolgálják, hogy az egyes tagállamok által kibocsátott vakcinaútlevelek más tagállamokban is elfogadhatóak legyenek - amennyiben a magyar hatóságok által kibocsátott igazolások nem követik ezeket az elfogadott uniós irányelveket, félő, hogy csak határainkon belül ér majd valamit a dokumentum, külföldre pedig továbbra is csak negatív covid-tesztekkel és/vagy karanténkötelezettséggel utazhatunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!