2p

Noha 2019-es mélypontját érte el az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztus végére, még mindig stabil lábakon áll.

Augusztusban 158 milliárd forintos hiánnyal zárt a központi költségvetés - közölte a Pénzügyminisztérium hétfőn délelőtt. Ez a deficit lényegében tökéletesen megfelel az előző években tapasztaltaknak, az idei nyolcadik havi zárás nem lóg ki a sorból semelyik irányba sem. Ezzel együtt augusztus végére a kumulált hiány 510,9 milliárd forintra emelkedett, aminél nagyobb mínuszra idén még nem volt példa. Ez a hiány egyébként az éves terv 51,2 százalékát jelenti, ami időarányosan összhangban van az elkövetkezendő hónapokra várható bevételek és kiadások várható teljesülésével.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint augusztussal bezárólag

  • általános forgalmi adóból 67,7;
  • személyi jövedelemadóból 67;
  • míg szociális hozzájárulási adóból és a foglalkoztatáshoz kapcsolódó járulékokból 65,8 százaléka teljesült az éves előirányzatnak.

Ezzel szemben a kiadási oldalon egyrészt az látható, hogy a gazdasági növekedés elősegítését szem előtt tartva folytatódott az uniós támogatások megelőlegezése (az év első nyolc hónapjában teljesült 952,5 milliárd forint uniós kiadással szemben az utófinanszírozás alapján eddig 467,3 milliárd forint bevételt könyvelhetett el a nemzeti büdzsé). Másrészt hazai forrás biztosítja többek között a lakosság életkörülményeinek javítását célzó Modern Városok Program és a Magyar Falu Program alprogramjainak megvalósítását, az ország számos részén a közút- és vasúthálózat felújítását, illetve ösztönzi a vállalkozások termelékenységének növelését szolgáló beruházásokat. A gyermekvállalás népszerűsítése és a gyermeknevelés támogatása érdekében júliustól elindult a Családvédelmi Akcióterv legtöbb eleme, míg az iskolakezdésre való tekintettel a szeptemberi családtámogatásokat – többek között a családi pótlékot – már augusztusban megkaphatták az érintettek, ami 30,7 milliárd forint előrehozott kiadási tételt jelentett - emlékeztet közleményében a tárca.

Az államháztartás központi alrendszerén belül az év első nyolc hónapjában a központi költségvetés hiánya 589,3 milliárd forintot tett ki, az elkülönített állami pénzalapok 81,8 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 3,3 milliárd forintos deficittel zártak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!