4p

A pénz a gazdaságvédelmi, valamint a járvány elleni védekezési alapból került elvonásra. 

A nyári visszafogottabb költekezés után szeptemberben magasabb fokozatra kapcsolt a kormány és ismét rendre megnyitja az állami pénzcsapokat, ezzel tetemes összeget mozgatva meg az idei költségvetésben. A hétfő este megjelent kormányhatározat is ebbe a sorba illik, hiszen összesen 221,4 milliárd forintot pántlikázott fel a kormány. A pénz alapvetően 4 forrásból származik: 

  • 185,4 milliárd forintot csoportosítottak át a Gazdságvédelmi Alapból,
  • 2 milliárdot a Központi Maradványelszámolási Alapból vettek el,
  • 7,1 milliárd forint a rendkívüli kormányzati intézkedésekre létrehozott tartalékból került elvonásra, 
  • a járvány elleni védekezés központi tartaléka sorról 26,4 milliárd forintot vettek el.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak ellensúlyozására, kivédésére létrehozott Gazdaságvédelmi Alapból ezúttal is jelentős összeget vett el a kormány. A támogatott célok azonban nehezen nevezhetők igazán indokoltnak és szükségszerűen a járvány második hullámának kezdetén. Bár a kormány rendre azzal védekezik, hogy az olyan, már-már látványberuházásokat (pl. sportlétesítmények megvalósítását) is meg kell valósítani jelenlegi helyzetben, melyek első ránézésre talán kevésbé indokoltak. Ezek ugyanis a gazdaság különböző ágazatainak működését segítik.

Mutatjuk, most milyen feladatok támogatásán keresztül pörgetné a gazdaságot a kormány a Gazdaságvédelmi Alapból származó összegből. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy ezek nem feltétlenül új feladatok és célok, a járvány ezen szakaszában, sőt, már az első hullám végén is elkezdte a kormány felszabadítani az alap létrehozásakor lekötött összegeket és azokat gyakorlatilag visszaadja az eredeti előirányzatokra.

A Gazdaságvédelmi Alapból:

  • a legtöbb pénz, 42 milliárd forint a turisztikai fejlesztési célelőirányzatra került, 
  • 32,5 milliárd az autóbusszal végzett személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére ment, 
  • 29,5 milliárd a vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére, 
  • 21,4 milliárd a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítését fedezi, 
  • 15,7 milliárd a Miniszterelnökség beruházásaira megy, 
  • 11,5 milliárd forintból a sportakadémiákat támogatja a kormány, 
  • 10,3 milliárd forinttal a regionális víziközmű társaságokat támogatja a kormány, 
  • 4,3 milliárd forintból az útdíjrendszerek működtetését támogatja, 
  • 2,8 milliárd forint a Nemzeti Olimpiai Központ beruházására ment, 
  • 2,6 milliárdot kap a Nemzeti Sportközpontok, 
  • 1,2 milliárddal a sporttevékenységet támogatja a kormány, ezen belül a sport népszerűsítésével összefüggő feladatokra 132 millió megy, a többi pedig a sportági fejlesztési koncepciók megvalósítását szolgálja. 
  • Kap némi forrást a gyógyító-megelőző ellátás intézetei előirányzat is: 42,1 millió forintot. 

A Központi Maradványelszámolási Alapból kicsivel több mint 2 milliárdot vett el most a kormány. Ebből

  • 1,5 milliárd forint a hulladékgazdálkodási ideiglenes közszolgáltatás indokolt többletköltségeit és kapcsolódó kártalanítást fedez, 
  • közel 500 millió forint a Kiemelt Nemzetközi Sportesemény Stratégia és sportesemény pályázatokat fedez. 

A költségvetési rendkívüli tartalékából elvont 7,1 milliárd forint a Bethlen Gábor Alapba megy, nemzetpolitikai célú támogatásokra. 

A Járvány Elleni Védekezés Tartalékából 26,4 milliárd forint került most átcsoportosításra. Az alábbi előirányzatok osztoznak meg ezen az összegen. 

  • 16,2 milliárd forint a gyógyító-megelőző ellátás intézetei kapnak, 
  • 5,4 milliárd a Nemzeti Népegészségügyi Központhoz megy, 
  • 1,1-1,1 milliárd forint az MH Egészségügyi Központnak és az Országos Sportegészségügyi Intézetnek, 
  • 970 milliót kap a szociális és gyermekvédelmi, gyermekjóléti feladatellátás és irányítás intézményei előirányzat, 
  • 508 millió az Országos Vérellátó Szolgálatnak megy, 
  • 338 millió pedig a Klebelsberg Központnak. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!