4p

Az Mfor reggel számolt be az FKF furcsa 1,5 milliárdos szerződéséről, amelyet az önkormányzati választások és az új Fővárosi Közgyűlés megalakulása közötti interregnum alatt kötött a cég.

Holnapi hatállyal kezdeményeztem az FKF vezérigazgatójának felmentését - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester Facebook posztjában. 

Az okokat nem részletezi, de a bejegyzés alá betett egy cikket, amelynekeredetije az Mfor oldalán jelent meg,amelyben lapunk a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. több kétes beszerzéséről is beszámol.

Az FKF vezérigazgatója az elmúlt évben több nagy értékű, kétes közbeszerzési pályázatot is lebonyolított hulladékválogatásra, kukásautó és célgép beszerzésekre, de a városvezetésnél végül a választások után, sebtiben megkötött pernye-szerződés verte ki a biztosítékot. Hiába hirdetett ugyanis szerződéskötési moratóriumot Karácsony Gergely, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt-t még az új testület alakuló ülése előtt aláírt egy két évre szóló, másfél milliárd forint értékű szerződést egy Mészáros Csoporthoz tartozó céggel. Az új városvezetés csak az új összetételű felügyelőbizottság felállása után szerzett róla tudomást. 

Az FKF Zrt. augusztus végén írt ki közbeszerzési pályázatot a cég hulladékhasznosító művének négy kazánjához tartozó füstgáztisztító berendezésekben keletkező pernye és füstgáztisztító maradékanyag elszállítására. Összesen 20 ezer tonna hulladék elszállítására kerestek vállalkozót, de igény szerint további 5000 tonnával megtoldható a fenti mennyiség. A megjelölt határidőre csupán egyetlen cég adott be a pályázatot: a Hungaropec Ipari Hulladékkezelő Zrt. A társaság fillérre annyit ajánlott, mint amennyit a kiíró FKF eredetileg becsült árként megadott. A két fél gyorsan meg is állapodott október 31.-i dátummal, és alig öt nappal az új ellenzéki városvezetés alakuló ülése előtt aláírták a két évre, 2021. november végéig szóló kontraktust. A szerződés összértéke az opcionális mennyiség nélkül 1,479 milliárd forint. 

A sietség aligha volt véletlen. A Fővárosi Közgyűlés már a következő november végi ülésén megtárgyalta és el is fogadta a jövő évi költségvetés elfogadásáig hatályos, átmeneti gazdálkodásról szóló előterjesztést, amelynek lényege, hogy egyelőre csak az idei maradvány terhére köthető szerződés, illetve történhet kifizetés a beruházások esetében. Az FKF viszont jócskán túllépte a közgyűlési határozatban megjelölt határt.

De miért kockáztatta meg az FKF vezérigazgatója az új városvezetés várható rosszallását egy sietősen megkötött szerződéssel? Aligha a gyorsan gyülemlő pernye miatt. Az egyik ok vélhetőleg a szerződő partner kilétében kereshető.

A két évre szóló megrendelést versenytárs nélkül elnyerő Hungaropec Zrt-nek egyedüli  tulajdonosa a V-Híd Kft, amelynek tulajdonosa a V-Híd Zrt. Utóbbi egykoron a Hídépítő Zrt. tulajdonosának Apáthy Endrének az érdekkörébe tartozott, de 2017 végére a részvények többsége előbb Sárváry Istvánhoz, a fennmaradó 10 százalék pedig a Properitus Vagyonkezelő Kft-hez vándorolt. Majd a GVH iratai szerint 2018 ferbruárjában a Mészáros-csoport – Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix - egyedüli irányítást szerzett a V-Híd Építő Zrt. egésze felett. (Sárváry a cég vezérigazgatója maradt.)

A V-Híd 2018-ban már 46,9 milliárdos nettó árbevételt könyvelhetett el, ami igen szép summa, különösen a többszörös tulajdonosváltás előtti 2016-os évben elért 2 milliárdos bevételhez képest. Az idei év eredményén most az FKF is lendített egy nagyot. 

De vélhetőleg az FKF hétfői havazás után bemutatott produkciója se javított Nagy László Albert vezérigazgató helyzetén. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!