3p

Kihirdették a nyugdíjak megállapításához nélkülözhetetlen szorzószámot.

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a nyúlfarknyi jogszabálytervezetet, amelyben kihirdeti a nyugdíjak megállapításához nélkülözhetetlen szorzószámot a tavalyi 17,5 százalékos bruttó átlagkereset-növekedés alapján - vette észre a bank360.hu.

Az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagbér kiszámításához a kormánynak minden év márciusában meg kell határoznia azt a szorzószámot, ami alapján a nyugdíjakat meg tudják állapítani. Ezt hívják hivatalosan tárgyévi valorizációs szorzószámnak. A valorizáció célja, hogy a nyugdíjazást megelőző második és a korábbi évek kereseteit a nyugdíjazást megelőző év kereseti szintjéhez igazítsa. 

A nyugdíj megállapítása során az egyes években szerzett jövedelmeket meg kell szorozni az adott évre vonatkozó valorizációs szorzószámmal. A szorzószám a kereset megszerzése óta eltelt idő országos nettó átlagkereset-növekedési mértékeinek szorzata.

A szorzószámok megállapításának nemcsak a nyugdíj összegének meghatározásában van döntő szerepe, hanem a nyugdíj megállapíthatóságához is szükség van rá. A szorzószám hivatalos, jogszabályban kihirdetett megállapításáig tárgyévi kezdő időponttól nyugdíj, korhatár előtti ellátás, átmeneti bányászjáradék és táncművészeti életjáradék nem állapítható meg, a jogosultak csak előleget kaphatnak.

Mire számíthatnak? Fotó: Depositphotos
Mire számíthatnak? Fotó: Depositphotos

A valorizációs szorzószámok hatálybalépését követően a nyugdíjbiztosítási szervezeteknek április 15-ig kell meghozniuk a nyugdíjmegállapító határozatokat. Az érintettek a megállapított nyugellátás és a nyugdíjelőleg különbözetét egy összegben kapják meg.

A társadalmi egyeztetésre most közzétett jogszabálytervezet a 2023. évi valorizációs szorzószámokat állapítja meg. Az idei szorzószámokhoz a 2022-es nettó átlagkereset-növekedési adat szükséges. Különösebb egyeztetést ez nem igényel, hiszen a számot a Központi Statisztikai Hivatal által 2023. február 23-án már nyilvánosságra hozta: mértéke 17,5 százalék. 

A tervezet a 2022. évi szorzószámokat a 17,5 százalékos növekedési mértéknek megfelelően megszorozza 1,175-del. A jogszabály mellékletét képező táblázat új, 2021. évhez tartozó sora szintén ezt a mértéket tartalmazza. Amennyiben a jogszabály a tervezet alapján megjelenik, az új valorizációs szorzószám alapján a nyugdíjbiztosítás megállapíthatja az új nyugdíjakat, nyugellátásokat, a határozatokat megküldheti az érintetteknek, és utalhatja nekik a különbözetet.

A nyugdíjhatározat döntő fontosságú abban az esetben is, ha a friss nyugdíjas hitelt szeretne felvenni, hiszen ez az állandó jövedelem az, ami alapján a bank például személyi kölcsönt tud neki adni.  

A bankok nem zárkóznak el a nyugdíjasok hitelezésétől, legfeljebb a koruktól és az igényelt kölcsön futamidejétől függően külön feltételeket szabnak, például adóstárs bevonását kérik.

A KSH adatai alapján 2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 581 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 400 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 18,1, a nettó átlagkereset 18,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban. 2022-ben a bruttó átlagkereset 515 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 355 300 forintot ért el. 2022-ben a bruttó átlagkereset 17,5 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,2 százalékkal meghaladta az előző évit - írta a bank360.hu.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!