2p

Theresa Mayt Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter váltja tisztségében.

Ma jelenti be a kormányzó brit Konzervatív Párt, hogy Boris Johnson volt vagy Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter lesz-e Theresa May távozó miniszterelnök utódja a pártvezetői és a kormányfői tisztségben.

May, aki három év után távozik a Konzervatív Párt éléről, június 7-én jelentette be lemondási szándékát, miután a londoni alsóház az elmúlt hónapokban háromszor is visszautasította a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, az Európai Unióval novemberben elért megállapodást.

Az utódjának megválasztását szolgáló folyamat első szakaszában a június 20-ra befejeződött alsóházi frakciószavazás-sorozat végén tíz jelöltből Johnson és Hunt maradt versenyben. Közülük a Konzervatív Párt szabálykönyve alapján a párt 160 ezer tagja választhatta meg postai úton Theresa May utódját.

A választási folyamat hivatalosan hétfő délután, közép-európai idő szerint 18 órakor zárult, eddig kellett ugyanis beérkezniük a szavazólapoknak a Konzervatív Párt választási központjába. A győztes nevét kedden jelentik be a londoni Queen Elizabeth II konferenciaközpontban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!