2p

De nem jelölték ki a tárgyalópartnert a kormány részéről, pedig erre várnak a szakszervezetek

A bérek rendezéséért küzdő, sztrájkra készülő közszolgák pár napja levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, melyre a jogszabályok adta határidőn, öt napon belül meg is jött a válasz - derül ki a portálunkhoz eljuttatott szakszervezeti tájékoztatásból.

Sztrájkra készen állnak a szakszervezetek
Sztrájkra készen állnak a szakszervezetek

Az érdekképviseletek azért fordultak a miniszterelnökhöz, hogy a sztrájktörvényben előírt egyeztetési eljárás érdekében öt napon belül jelölje ki a tárgyalópartnert a kormány részéről. A választ Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára küldte el, melyben nyilatkozatot kért a tárgyalások megkezdését megelőzően arról, hogy a sztrájkot kezdeményező szakszervezet rendelkezik a tisztviselők többségének felhatalmazásával.

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság (OKSZ) ehhez fűzött kommentárja arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1994-ben kötött megállapodás szerint a kormányzati igazgatás területén csak e többség birtokában szervezhető sztrájk. A sztrájkbizottságban résztvevő kilenc szakszervezet egyike a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, és az OKSZ képviseli e szakszervezet keresetrendezésre irányuló sztrájkkövetelését, így a kért nyilatkozatot rövid időn belül el fogják küldeni a kormány részére - tájékoztatott az OKSZ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!