6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Február 1-ig minden étterem biztosan zárva, de a vidéki Magyarország legjobb luxuséttermeit alaposan megsegíti a Magyar Turisztikai Ügynökség. A legügyesebb pályázó már panziót, éttermet és borteraszt is közpénzből építhet. 

Míg a koronavírus-járvány miatt például a munkájukat vesztett vidéki idegenvezetőket legfeljebb egymillió forinttal segítette a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), addig a vidéki csúcséttermeket és csúcsborászatokat a magyar turizmus kormányzati szerve 20-70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással protezsálta - derül ki az MTÜ által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program honlapjáról.

Amióta tavaly ősszel megújult a kormányzati felügyelet alatt álló ügynökség internetes oldala, azóta újra és újra előkerülnek olyan lezárt pályázatok eredményei, amelyek eddig nem voltak ismertek, pedig nem csak 2020-ban, hanem 2019-ben odaítélt vissza nem térítendő állami támogatásokról van szó.

Luxuséttermek luxus-támogatással Fotó: depositphotos.com
Luxuséttermek luxus-támogatással Fotó: depositphotos.com

A csúcséttermes és csúcsborászatos nyertesek is a 2020-ban lezárt pályázatok eredmény-listájából derültek ki, igaz, annak semmi nyoma, hogy pályázat tényleg lett volna. Ilyen tartalmú pályázati felhívás nem található az oldalon. Ugyanakkor például a Sziget Fesztivál alapítójaként ismert Gerendai Károly esetéből is tudható, hogy pályázat nélkül, egyedi elbírálással is lehet milliókat kapni az MTÜ-től, a nyertes nevét és a támogatás összegét mégis a lezárt pályázatok között tüntetik fel.

Magyarországon kismillió étterem található, amelyek november óta zárva vannak a koronavírus-járvány miatt (olyan is akad, amelyik tavaly március óta) legalább február 1-ig, pályázat nélkül pedig nem lehet tudni, hogy miért éppen a vidéki csúcséttermek olyan képviselői kaptak 20-70 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást, mint a balatonszemesi Kistücsök, a köveskáli Mi a Kő, az egri Macok, a győri Lamareda, a debreceni Ikon vagy az őriszentpéteri Pajta. Szintén kismillió borászat van Magyarországon, de nem lehet tudni, hogy milyen szempontok alapján kapott éppen a Laposa, a Gilvesy, a Bujdosó vagy a Pálffy pince állami segítséget.

Az egyik legnagyobb nyertes a Laposa-család, hiszen éttermük és borteraszuk is nyert. A Laposa Gasztro Kft. 71,5 millió forintot kapott a Laposa Borterasz teljes körű felújítására. 

Lehet rekkenő nyári hőség, szürettől nyüzsgő ősz, vagy téli hóesés, a Laposa borterasz a Badacsony egyik legszebb pontján megunhatatlan panorámával vár egész évben

- hirdeti magát a borterasz. A cég 2019-ben 120,5 millió forintos forgalom mellett 14,1 millió forintos nyereséggel zárt. Tulajdonos pedig a Laposa Birtok Kft.-én keresztül Laposa József, Laposa Bence és Laposa Zsófia. Közülük Laposa Bence a legismertebb, aki 2004-ben vette át a Laposa birtok igazgatását a szüleitől, 2014-ben pedig független indulóként lett tagja badacsonytomaji a képviselő-testületnek is (ma már nem az). Még 2018-ban pedig nagy elismerésben részesült Laposa Bence: Orbán Viktor miniszterelnök és Guller Zoltán MTÜ-vezér adta át neki a turizmus legmagasabb szintű kormányzati elismerését, a Pro Turismo-díjat a Művészetek Palotájában, a Turizmus Summit 2018 konferencián.

A Laposa Birtok Kft.-nek jó évei voltak, hiszen 2018-ban 370 millió forintos árbevétel mellett 31,5 millió forintos profittal zártak, míg 2019-ben 446 millió forintos forgalom 45,8 millió forint nyereséghez volt elég. Szintén nyert a család Laposa Friss Kft. nevű cége: 71,5 millió forintból a Friss terasz nevű éttermüket bővíthetik. Így most összesen 143 millió forintot kaptak a Laposa-család cégei. A sikeres famíliának van panziója is, Kishableány névre hallgat, amely szintén nem lenne majd annyira kényelmes a Kisfaludy-pályázatok nélkül. A Laposa Birtok Kft. korábban 173,2 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kapott a panzió felépítésére.

Duplázónak számít Csapody Balázs is. A balatonszemesi Kistücsök étterem ugyanis 57,2 millió forint közpénzből újulhat meg, a közpénzt a Gastrogold Vendéglátó Kft. kapta, amelynek Csapody Balázson kívül Béres József a tulajdonosa. Amikor nincs koronavírus-járvány, akkor kifejezetten jól megy a híres étteremnek: a Gastrogold 2019-ben 346,8 millió forint árbevételt könyvelhetett el, ami 56,1 millió forint profitot eredményezett a tulajdonosoknak.

Kettejük közül Béres József a gazdagabb, hiszen a Béres Gyógyszergyár Zrt. 2019-ben 13,3 milliárd forint forgalomnak és 1,5 milliárd forint nyereségnek örülhetett. Nem ez az első sikerük, hiszen a Gastrogold Kft. korábban 315 millió forintot kapott az MTÜ-től a Kistücsök panzió kialakítására, amely jelenleg már épül is az étterem mellett.

Érdekes módon a Dining Guide Étteremkalauz 2020-as vidéki TOP10 étterme közül gyakorlatilag valamennyi kiemelt egység vissza nem térítendő állami támogatást kapott.

  • Kistücsök étterem-Gastrogold Kft.: 57,2 millió forint
  • Anyukám mondta-Anyukám Mondta Kft.: 49,9 millió forint
  • Ikon-Ikon Kft.: 14,8 millió forint
  • Lamareda-Lamareda Kft.: 9,1 millió forint
  • Macok bisztró-Macok Bisztró Kft.: 20 millió forint
  • Bistro Sparhelt-Ánizsmag Kft.: 71,5 millió forint

A legutóbbi beszámolóik alapján nyereségesen működő éttermek mellett szintén támogatást kapott az őriszentpéteri Pajtát megnyitó Kvasznicza Ferenc új cége, a Kástu Kabinházak Kft. is: 59,9 millió forint közpénz segítségével építhet kabinházakat az Őrségben.

A korábbi Kisfaludy-pályázatok alatt már pénzeső hullott a borászatokra, szerte az országban panziók épülhetnek a gyakran veszteségesen tevékenykedő pincészetek mellé. Most a már említett Laposa-birtokon kívül például a Martinus borterasz kialakítására a tavaly novemberben bejegyzett Martinus Birtok Kft. kapott 31,5 millió forintot. Itt az egyik tulajdonos Gilvesy Róbert, a hegymagasi Gilvesy Pincészet Kft. ügyvezetője, aki harmadik generációs kanadai magyar, 1992-ben, harmincévesen települt át Magyarországra.

Még 2018-ban lehetett arról olvasni, hogy dél-balatoni stílusú tradicionális pezsgővel rukkolt elő a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet. A Bujdusó Ferenchez köthető társaság most 60 millió forintot kapott egy pezsgőműhelyre. A Pálffy-család köveskáli pincéje pedig 30 millió forint közpénzből korszerűsítheti a borteraszát.

A kormány szerint a Kisfaludy-pályázatokkal nincs semmi probléma: Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint nem politikai szimpátia alapján, hanem kizárólag szakmai alapon dől el az, hogy kik kapnak turisztikai fejlesztési támogatást. Ezeket a fejlesztéseket ugyanis magyar emberek hajtják végre, magyar embereknek adnak munkát, a magyar turizmus és a magyar gazdaság bővüléséhez járulnak hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!