3p

A 2010-es évek elején két fő nézet volt a (gyakran jellemzően valamelyik irányba elfogult) magyar közgazdászok között.

Az egyik oldal szerint a diktatórikus Orbán-rendszer hamarosan földbe állítja a gazdaságot, a másik pedig azt mondta, hogy az unortodox gazdaságpolitika majd csodát tesz. Egyiknek sem lett igaza.

A hazai gazdaság a devizahitelek súlya miatt hátránnyal (bár korántsem akkor hátránnyal, mint amire a kormány hivatkozik, miszerint "Magyarország Görögország szintjén volt") indult 2010-ben, bár addigra már nagyjából a többi mutató rendben volt. Pozitívumok voltak viszont az egész EU-ban kiemelkedően nagy EU-s támogatások ( a legtöbb környező országnál jóval többet kaptunk egy főre jutóan, lásd itt és itt), illetve a magánnyugdíjpénztárakból beeső 3000 milliárd forint.

Így nagyjából azt mondhatjuk, hogy Magyarország gazdasága a környező országok átlagához hasonló körülmények között versenyzett 2010-18 között. Nézzük meg ez mire volt elég. Mennyit nőtt 2010 és 2018 között az egy főre jutó GDP PPP-ben (azaz a devizaárfolyamok hatását kiszűrve, a vásárlóerőt figyelembe véve)?

Azokat a környező, hasonló fejlettségű országokat vizsgáltam, amelyek 2010-ben EU tagok voltak. Íme az ábra, hogy ki mennyit nőtt:

A helyzet egyértelmű: Magyarország nem teljesített sem nagyon rosszul, sem nagyon kiemelkedően, hozta a középmezőnyt. Nem igazolódott sem az a félelem, hogy az autoriter vezetés gazdasági összeomláshoz vezet, sem az a remény, hogy valami furmányos magyar csodarecepttel kiugrunk a régióból. Ráadásul, tegyük hozzá, hogy az unortodoxnak mondott gazdaságpolitika számos lépése kifejezetten ortodox volt, így talán nem meglepő, hogy végül ugyanazt az eredményt hozta, mint a többi "ortodox" gazdaságpolitikájú ország átlaga.

Mi ebből a tanulság? Talán leginkább az, hogy valószínűleg Magyarország a következő években is a környező, hasonló fejlettségű EU-s országokhoz hasonlóan fejlődhet, és - nagy gazdaságpolitikai változások híján - a régiótól való elszakadás semmilyen irányban nem várható. A régiót pedig az elmúlt években az EU pénzeső és az EU-s agyelszívás hatására bekövetkező bérnövekedés (=fogyasztásnövekedés) húzta, ám innentől valószínűleg kevesebb lesz a beeső pénz, és már kisebb a tér a bérkonvergenciára is, így a központhoz való felzárkózás ("Ausztria utolérése") folytatódni fog, de várhatóan lassabban. A magyar gazdaságban nem látszanak nagy egyensúlytalanságok, így a következő recesszió sem 2008-szerű lesz, hanem valószínűleg csak szép lassan kifogy az üzemanyag, és elpárolog majd valamikor a növekedés. Nagy izgalomra nincs ok.

A címbeli kérdésre pedig a válasz: az unortodoxia működik. Láthatóan pont úgy, mint az ortodoxia. Gazdasági növekedés szempontjából se nem jobb, se nem rosszabb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!