3p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pénteken érkezik meg az emelt járandóság a bankszámlákra.

E hét pénteken érkeznek meg a bankszámlára 2020-ban az első nyugdíjak. A parlament döntése alapján a járandóságok értéke 2,8 százalékkal lesz nagyobb, mint volt decemberben, ugyanis a kormány szerint ekkora mértékben nő idén az infláció.

A hét második felében utal az államkincstár
A hét második felében utal az államkincstár

Ezt egyébként sokan vitatják, arra hivatkozva, hogy a Magyar Nemzeti Bank szerint - mint arra lapunk elsőként hívta fel a figyelmet - idén 3,5 százalékos lesz az infláció. A különbözetet - ha a jegybanknak lesz igaza - majd novemberben kapják meg a nyugdíjasok.

Ami az előző évi inflációs folyamatokat illeti, mind a kormány, mind a jegybank alulbecsülte a drágulás ütemét. A kormány 2019-re 2,7 százalékos inflációval számolt (és ennyivel emelték a nyugdíjakat egy éve), a Magyar Nemzeti Bank pedig a 2018 végén publikált inflációs jelentésében 2,9 százalékot jelzett előre.

Ehhez képest január és november között (a decemberi adat még nem áll rendelkezésre) 3,3 százalékos volt az infláció, s ehhez hasonló mértékű volt a nyugdíjasok kosara szerint számolt érték is.

Ebből kiindulva akár az is elképzelhető, hogy idénre is alullőtték az inflációt, ami ebben az esetben meghaladhatná a 3,5 százalékot is, de természetesen ezt majd az idei piaci folyamatok dönti el,ilyen automatizmus nem működik. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy az élelmiszerek inflációja továbbra is meghaladhatja a teljes kosárra számolt indexet, márpedig - mint arra rendre felhívjuk a figyelmet - az idősek költésében az élelmiszer típusú termékek az átlagnál nagyobb arányt tesznek ki. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy az évet megújult honlappal kezdő Központi Statisztikai Hivatal által közölt mutatók országos átlagot jeleznek, amelytől akár jelentős elétérsek is lehetnek országrészenként.

Visszatérve a héten várható utalásra, erre azért kerül sor a szokásosnál hamarabb, már 9-én, mert a hagyományos utalás nap, 12.-e hétvégére esik (a posta más ütemezésben kézbesíti a nyugdíjakat). Ezért a Magyar Államkincstár már csütörtökön elutalja a pénzt, ami egy munkanappal később, pénteken landol a számlákon. Idén egyébként még három ilyen hónap lesz - hívtuk fel elsőként a figyelmet erre a múlt év végi cikkünkben - továbbá decemberben is hamarabb érkezik a nyugdíj, de az rendre így van, a karácsony miatt.

Számolja ki idei bérét kalkulátorunkkal!

Az államháztartás havonta egyébként mintegy 300 milliárd forintot fordít a nyugellátásokra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!