3p

A budapesti új lakások átlagos négyzetméterára egy év alatt 7,2 százalékkal nőtt meg, tavaly decemberhez képest 3,4 százalékos a drágulás. A megyeszékhelyeken még jelentősebbek a változások, ott 16, illetve 8 százalékos az emelkedés.

Kivételes évfordulón van túl a magyar lakáspiac: tavaly december végén lejárt a lakásépítési boomot elősegítő 5 százalékos kedvezményes lakásépítési áfára vonatkozó határidő. Ezzel új időszámítás indult, amely drágulással párosult - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely az új lakások februári átlagos árait vetette össze a tavaly decemberi és a februári árszintekkel. 

Szűkebbé vált a piac

“Annak ellenére, hogy a piac már korábban igyekezett beárazni a kedvezményes áfakulcs megszűnését, vagyis ez már 2016 és 2020 között folyamatosan megjelent az új lakások vételárában, az előző hónapban mégis a vártnál nagyobb ütemű volt a drágulás.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. 

Hozzátette: “A beruházók pont a határidő lejárta miatt 2019 december végéig akciók keretében próbálták értékesíteni a még gazdátlan, építés alatt lévő lakásokat. Az alapvetően sikeres értékesítési akciók mellett az új lakások piacán azonban a használtakéhoz hasonló folyamat ment végbe 2019 második felében, azaz kevesebb lett a befektetési célú vásárló.” Ennek következtében vannak olyan új lakások, amik továbbra is gazdára várnak, mert a saját célra vásárlók számára az új lakások árai már a nehezen megfizethető kategóriába esnek. “Ez részben abból látszik, hogy most vannak a kínálatban olyan teljesen kész lakások, amelyeket az építkezés során nem sikerült eladni, most pedig készpénzes vevőknek kedvezményes - vagyis tavalyi - áron hajlandó eladni az építtető” - fogalmazott Balogh László.

Árak, drágulással

Az ingatlan.com elemzése szerint február első hetében a budapesti új lakások átlagos négyzetméterára 843 ezer forintnál járt. Ez a tavaly decemberi átlaghoz képest 3,4 százalékos drágulásnak felel meg, a tavaly februári szintet pedig 7,2 százalékkal haladja meg.

A megyeszékhelyeken tempósabb drágulás látható a kínálati piacon. Az ottani új lakásoknál az átlagos négyzetméterár 539 ezer forintra rúgott, ez éves összevetésben 16 százalékos emelkedést jelent, a tavaly decemberi árszintet pedig 8 százalékkal múlja felül.

Az ingatlan.com szakértője az adatokat értékelve elmondta, hogy beszédes a jelenség, miszerint az új lakások áremelkedése csak az elmúlt két hónapban feleakkora volt, mint az elmúlt egy évben összesen. 

A kilátásokról szólva a szakember azt mondta, hogy a kínálat a következő években is egyre szűkebb lesz. Az ingatlan.com adatai szerint a kínálatban 3152 olyan újlakás-hirdetés található, amelyek átadása idén esedékes. Aki pedig jövőre szeretne költözni, az csupán 821 ingatlanhirdetés közül tud válogatni. 2022-2023-as átadással viszont már csak 369 ingatlan hirdetése szerepel kínálatban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!