2p

Évek óta nem állt ennyire jól a költségvetés április végén.

A Pénzügyminisztérium közlése szerint áprilisban 102,9 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere, aminél jobb negyedik havi záróegyenleget legutóbb 2012-ben tudott felmutatni a büdzsé. Ez a többlet elég volt arra, hogy a márciusinál egyensúlyhoz közelibb állapotba billentse a mérleget, és az első négyhavi hiány 39 milliárd forintra mérséklődjön.

Ez az alacsony deficit történelmi rekordnak számít, hiszen 2004-ig visszamenőleg soha nem volt ilyen kicsi a hiány, sőt, az eddigi legkedvezőbb helyzet április végén 2017-ben volt, 121 milliárdos hiány jött össze akkor.

 

A tárca közlése szerint az idei év első négy hónapjában – a főbb adónemeket tekintve – általános forgalmi adóból 349,3 milliárd forinttal, személyi jövedelemadóból 55,5 milliárd forinttal, jövedéki adóból 36,5 milliárd forinttal, a szociális hozzájárulási adóból és a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból összesen 160,9 milliárd forinttal több folyt be, mint az előző év azonos időszakában – ismertette a pénzügyminiszter. Mint mondta: mindez azt mutatja, hogy a kiszámítható költségvetési és gazdasági folyamatoknak köszönhetően az 1,8 százalékos hiánycél továbbra is tartható, míg az államadósság aránya idén a GDP 70 százaléka alá mérséklődhet.

Az állami intézményrendszer működtetése és a közszolgáltatások biztosítása, a szociális- és nyugdíjkiadások teljesítése mellett a kormány folytatja az uniós finanszírozású projektek megelőlegezését – mondta el Varga Mihály. Tájékoztatása szerint 2019. január-áprilisban összesen 305,9 milliárd forint uniós bevételt számolhatott el a költségvetés, ezzel szemben a kiadások 489,3 milliárd forintot értek el. A költségvetés hazai forrásból jelentős összegekkel támogatja – többek között – a Modern Városok Program fejlesztéseit, illetve az egyes vállalati kapacitásbővítő és munkahelyteremtő nagyberuházásokat.

Az államháztartás központi alrendszerének első négyhavi egyenlege a központi költségvetés 80,7 milliárd forintos hiányából, az elkülönített állami pénzalapok 33,1 milliárd forintos, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 8,6 milliárd forintos többletéből tevődött össze.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!