5p

Úgy vélik, hogy a fővárosi parkolási rendelet jó lépés, de nem elegendő.

A fővárosi parkolásról a mai napon elfogadott önkormányzati rendelet egy lépés a helyes irányba, azonban messze nem elegendő a mindannyiunkat fenyegető súlyos veszélyek elhárítására.

Ezt írta a Fővárosi Közgyűlés tagjainak a Levegő Munkacsoport levelében, amelyben egyúttal konkrét javaslatokat is tett egy hatásosabb parkolásszabályozásra.

Hozzáteszik: a parkolásszabályozás a leghatékonyabb olyan eszköz, amely a Fővárosi Önkormányzat és a kerületi önkormányzatok rendelkezésére áll Budapest közlekedési és környezeti problémáinak gyors és hatékony enyhítésére.

Szigorított a Főváros, de nem eléggé? Forrás: Depositphotos
Szigorított a Főváros, de nem eléggé? Forrás: Depositphotos

Mint arról beszámoltunk, a jelenlegi 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is.

A Levegő Munkacsoport szerint a szükséges intézkedések immár halaszthatatlanok, hiszen 2021-ben Budapest a világ 1000 nagyvárosa között a 15. legrosszabb helyen állt a forgalmi torlódások tekintetében. A levegőszennyezés (amelynek a fűtési időszakon kívül a legnagyobb forrása a gépjárműközlekedés) – az Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) számításai szerint – évente mintegy 3300 millió eurós veszteséget okoz. Ez a Budapesten megtermelt GDP 6,2 százalékának megfelelő összeg.

Az egy lakosra jutó veszteség súlyossága tekintetében a vizsgált 432 európai város között Budapest a 22. helyen áll évi 1860 euróval (744 000 forint). Évről évre növekszik az asztmások és különösen az asztmás gyermekek száma.

A helyzetet súlyosbítja a klímaválság, amely miatt egyre növekszik a hőségnapok száma. Ezeken a napokon a halálozások száma eddig átlagosan 15-18 százalékkal, egyes években pedig 30 százalékkal emelkedett. A hőség és a légszennyezés együttesen pedig különösen megterhelő az emberi szervezetre, különösen a gyermekek, az idősek és bizonyos betegségekben szenvedők részére.

A Levegő Munkacsoport javaslata szerint a parkolási díjfizetést Budapest egész területére be kell vezetni, hiszen a parkolási gondok az egész fővárost jellemzik, így többek között számos külvárosi lakótelepet, amelyeket sokan „P+R” parkolóként használnak.

Ezt a helyzetet a belső kerületek parkolási díjának mostani emelése és kiterjesztése tovább fogja rontani.

Úgy vélik, hogy fokozatosan ki kell vezetni a lakossági parkolási kedvezményt a környezetvédelmi szempontból elavult gépkocsik után, hiszen jelenleg olyan szennyező autókra is lehet lakossági várakozási engedélyt kapni, amelyeket előbb-utóbb kiszorítani terveznek Budapestről, és amelyek kitiltása kétharmados lakossági támogatást élvez.

A Levegő Munkacsoport javasolja, hogy helyi lakosok továbbra is kedvezményesen parkolhassanak, azonban ne ingyenesen. Az ingyenes lakossági parkolás ugyanis ellentétes a gazdasági észszerűséggel és társadalmi igazságossággal.

Ez a támogatás ráadásul a gépjárművek és a közterületek fokozott használatára ösztönzi a lakosokat, és rendkívül igazságtalan azokkal szemben, akik nem rendelkeznek gépjárművel.

A civil szervezet szerint teljes egészében fel kell számolni a céges autók parkolási kedvezményét. Ezek az autók ugyanis a cégek üzleti tevékenységét szolgálják, és sérti a versenysemlegesség elvét, ha egyes cégek üzleti tevékenysége kedvezményt kap.

Továbbá, fűzik hozzá, nem célszerű a jelentős légszennyezéssel és széndioxid-kibocsátással járó üzleti tevékenységek kedvezményben való részesítése. A felmérése szerint a céges autók jelenlegi kedvezményével a lakosság 90 százaléka nem ért egyet. A cégautóadó kétszeresére emelése is azt jelzi, hogy a vállalati autók közpénzből történő támogatásának csökkentése elfogadható a lakosság számára.

Azt is javasolja a Levegő Munkacsoport, hogy a parkolási kedvezmény csökkentéséből eredő többletbevételt az érintett önkormányzat teljes egészében pénzben juttassa vissza közösségi közlekedési, közösségi autóhasználati vagy kerékpárhasználati támogatásként azon terület lakosságának, amely területen a többletbevétel keletkezik.

Ez a segíti a kedvezmények csökkentésének társadalmi elfogadását és társadalmilag is igazságos.

A Levegő Munkacsoport szerint szükséges a hibrid autók ingyenes parkolásának megszüntetése is, hiszen ezek a járművek szintén jelentős mennyiségű szén-dioxidot bocsátanak ki, továbbá a jellemzően drága gépjárművek tulajdonosainak támogatása sem szakmai, sem szociális szempontból nem indokolható, és sok milliós bevételtől fosztja meg az önkormányzatokat.

Célszerű az autómegosztási szolgáltatások autói (a közautók) részére kizárólagos parkolóhelyeket biztosítani, mivel közautó-használat elterjedésének egyik jelentős akadálya, hogy sok esetben az úticél környékén rendkívül nehéz parkolóhelyet találni.

A parkolásszabályozás általunk javasolt átalakításával jelentősen lehetne csökkenteni a dugókat, érdemben javulna Budapest közlekedési és környezeti állapota, és egy ilyen átalakítás megfelel a szociális igazságosság és a gazdasági észszerűség elveinek is

– mondtqa Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!