1p

Egyebek mellett a klímavédelemre, a kohéziós politikára, illetve a kis- és középvállalkozások támogatására fordítható összegeket is növelné az Európai Unió jövő évi költségvetésében szerdán elfogadott határozata értelmében az Európai Parlament.
 

A strasbourgi plenáris ülésen megszavazott álláspont értelmében kétmilliárd euróval emelnék az Európai Bizottság  eredeti javaslatában szereplő forrásokat az éghajlatváltozás elleni fellépésre.  Emellett növelnék az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés és az Erasmus+ program büdzséjét, valamint bővítenék a finanszírozást a digitalizáció, a migráció kezelése és a külpolitika céljára is.

Az Európai Unió másik társjogalkotó szerve, a tagállamok kormányait tömörítő tanács később leszögezte, nem tudja elfogadni az EP minden módosító indítványát, így október 29-én háromhetes intézményközi egyeztetési folyamat kezdődik. Ha november 18-ig nincs megállapodás, akkor újabb költségvetési javaslatot kell beterjeszteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!