2p

Az MNB döntése megfelelt az elemzők várakozásainak.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A jegybanki alapkamat 0,90 százalékon áll 2016. május 25. óta. Az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlába 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig mínusz 0,15 százalék maradt.


Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy a piac most és a közeljövőben sem számít szigorításra a magyar jegybanktól.

Egyrészt egy ilyen lépéssel a magyar jegybankárok várhatóan megvárják, hogy az Európai Központi Bank induljon el a szigorítás - a mostaninál kevésbé lazább monetáris feltételek - arányába, például a pénzpumpa visszafogásával.

Másrészt az esetleges nemzetközi szigorítási ciklusban is inkább lemaradó lesz a magyar jegybank, amely a közelmúltban jelezte, hogy a hitelezést szeretné még jobban felpörgetni a mostaninál szélesebb ügyfélkörben és alacsonyabb hiteldíjak mellett. Márpedig a hitelezés élénkítése a szigorúbb monetáris feltételek, az esetlegesen magasabb kamatszintek mellett nehéz feladat lenne. Ezért összességében az MNB várhatóan csak a többi jegybank után mozdulhat el a szigorítás felé.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!