3p

A Juncker-bizottságnál jobb lehetőségeket jelent a magyar kormány számára az új Európai Bizottság, kérdés ugyanakkor, hogy ezekkel mennyire fog tudni élni – mondta el a Privátbankár.hu-nak Feledy Botond. A CEID külpolitikai szakértője szerint Várhelyi Olivér tapasztalata miatt óriási előnnyel indul, és nem lesz jobban bábja a magyar kormánynak, mint bármelyik biztos a saját kormányának. A Fidesz néppárti tagságának kérdése ugyanakkor az ő munkáját is komolyan érintheti.

- Az Európai Parlament tegnap megszavazta a von der Leyen-bizottságot. Mennyiben lesz más ez a testület a Juncker-bizottsághoz képest?

-  Attitűdben nagyon mást hozott már az első előkészítő hónapjaiban is, és a vezetési stílus várhatóan nagyon különböző lesz. Jean-Claude Juncker ízig-vérig politikusként, egy kis állam vezetőjének a nagy lendületével érkezett, nem mellesleg egy kínos luxemburgi botrány közepén.

Orbán Viktor és Várhelyi Olivér. (MTI)
Orbán Viktor és Várhelyi Olivér. (MTI)

Ezzel szemben von der Leyen egy nagy ország nagy vezetőjének a támogatásával, egy egészen más politikai és közigazgatási kultúrával érkezik. Eközben nyilván a világpolitikai környezet is változott.

- És politikai értelemben mennyiben különbözik majd ez a Bizottság az elődjétől?

- A vezetés egy két-centit alighanem jobbra húzódott, ami egyrészt tükrözi az európai politikai valóság változását is 2014 óta. Másrészt von der Leyen a Néppárt német ágát képviseli, ami a magyar vagy közép-európai konzervatív fogalomhoz mindenképp közelebb áll, mint a luxemburgihoz, amely egészen más kultúra.

Ez a kompromisszumkeresés látszott abban is, amikor meg merték fogalmazni az európai életmód védelméért felelős pozíciót, ami engedmény a jobboldal számára. Ez Brüsszelben nagy dolognak számít.

- A magyar kormány mire számíthat a von der Leyen-bizottságtól?

- A Bizottság egy óriási gépezet, ami ciklusokon átívelő munkát is végez. Tehát bizonyos dolgok, például a kötelezettségszegési eljárások mennek tovább. Magyarország szempontjából politikailag a legérzékenyebb a jogállamisági eljárás kérdése, az azonban már nem a Bizottságon múlik, hogy ez elbukik vagy szavazásra merik bocsátani az Európai Tanácsban. Ezt az előző Bizottság indította el, de ezzel át is adta az ügyet a Tanácsnak.

Ami érdemben ezen a Bizottságon múlhat, és Magyarország számára is fontos, az a befolyás a következő költségvetési ciklusra. Kérdés, hogyan tud majd ebbe beleszólni Budapest a magyar biztoson és a magyar vezetőkön keresztül.

(...)

- Visszatérve Várhelyi Olivérre: jó uniós biztos lesz belőle?

- A magyar biztos nagyon jó helyzetből indul, ismeri a terepet és a szereplők jelentős részét. Ez óriási előny. A magyar kormánypárt európai néppárti (EPP) tagságának kérdése ugyanakkor az ő munkáját is érinti.

Ezt az ügyet politikailag lehet szépen csomagolni és kommunikálni, de a brüsszeli valóságban ez vérre menő kérdés. A néppárti biztosok ugyanis külön találkoznak, adott esetben kabinetfőnökeik is külön előkészítő üléseket tartanak.

Tehát az, hogy miként kezeli majd a Néppárt bizottsági szinten a magyar biztost, operatív politikai tervező szintig, kabinet szintig lenyúló kérdés. Nyilván befolyásolná a munkáját, ha bármelyik körből kiesne.

A teljes interjút a Privátbankár.hu-n olvashatják el

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!