2018. február 10. 15:46

Február 9-én lett 75 éves Joseph E. Stiglitz Nobel-díjas amerikai közgazdász, a globalizáció visszásságainak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank tevékenységének bírálója, a szabadpiac mindenhatóságában és a neoliberális dogmákban hívő politikusok és közgazdászok ádáz kritikusa.

Az Indiana állambeli Gary városában született. Az amhersti főiskola után a híres Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) hallgatójaként szerzett PhD fokozatot közgazdaságtanból, majd ösztöndíjjal a Cambridge-i Egyetemen volt kutató. A legnevesebb egyetemeken (Yale, Stanford, Oxford, Princeton) oktatott, jelenleg a Columbia professzora és a The Economist's Voice című lap szerkesztője.

A keynesi közgazdaságtan híve, a stabil gazdasági teljesítmény, a foglalkoztatás, az életszínvonal meghatározó voltát és a politikai demokrácia értékeit hangsúlyozza. 2001-ben közgazdaságtani Nobel-emlékdíjat kapott - két szintén amerikai közgazdásszal, George Akerloffal és Michael Spence-szel megosztva - az érték- és pénzpiacok aszimmetrikus információs teóriájának kidolgozásáért. Az elmélet azt vizsgálja, hogy a piaci információk aszimmetrikus eloszlása miképpen befolyásolja az információcserét, azaz mi történik a piacon, ha annak egyes szereplői több információval rendelkeznek, mint a többiek. Ilyen például, ha valamely vállalat vezetőségének tagjai többet tudnak a cég jövedelmezőségi helyzetéről, mint a részvényesek vagy a hitelfelvevők jobban ismerik saját törlesztési kilátásaikat, mint a hitelnyújtók.

Joseph E. Stiglitz

Stiglitz nem csak elméleti ember, a nagypolitikában is tevékeny szerepet vállalt: 1995-től két évig a demokrata párti Bill Clinton elnök gazdasági tanácsadója volt, majd három évig a Világbank első elnökhelyettese és vezető közgazdásza. Az intézménytől azért kellett távoznia, mert 2002-ben A globalizáció és visszásságai című könyvében élesen bírálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank irányvonalát, úgy vélekedett, hogy csődbe viszik a világot.

A 2001-es Amerika-ellenes terrortámadás után azt hangsúlyozta, hogy változásra van szükség az amerikai társadalom és kormány szemléletében, az egyéni üzleti szempontoknak háttérbe kell szorulniuk a közösség érdekei mögött. Bírálta az iraki háborút is, amelyet az első olyan fegyveres konfliktusnak nevezett, amelyet a washingtoni kormány teljesen kölcsönökből, a hiány terhére fedezett, "mintha ingyen lehetne háborúzni".

Tagja volt az ENSZ globális klímaváltozással foglalkozó, 2007-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett bizottságának, 2008-ban az ENSZ felkérésére jelentést készített a világméretű pénzügyi válság okairól és megoldási lehetőségeiről. A görögöknek nyújtott mentőcsomagról azt tartotta, hogy nemcsak Görögországot teszi tönkre, hanem az Európai Uniót is veszélybe sodorja.

A gazdasági válság szerinte nem meglepetésszerűen következett be, a bankvezetők eltitkolták a fenyegető jeleket. Meggyőződése, hogy véget ért az amerikai modell, az ellenőrzés és szabályozás nélküli kapitalizmus, elkerülhetetlen a pénzpiac szabályozása, és az Egyesült Államok megszűnik egyedüli gazdasági hatalomnak lenni. Az Obama-kormány bankmentő intézkedéseit úgy kommentálta: a kormányzat vagy a bankok zsebében van, vagy inkompetens.

Az adócsökkentést nem tartja hatékony fegyvernek a válság elleni küzdelemben, sőt a pénzköltés legkevésbé hatékony módjának nevezi, mert nem serkenti a gazdaságot: az emberek ugyanis a náluk hagyott pénz felét nem költik el, hanem félreteszik. Szerinte túlzott az aggodalom az adósság és a deficit miatt, mert ha az államok hitelfelvétellel az oktatás és a technológia területén fejlesztenek, a kamattehernél jóval nagyobb hozamot termelhetnek. Egy határon a megszorításokat is túl céltalannak tartja, mint mondja: a böjtöt nem egy csapásra kell bevezetni.

Bírálja a hazai össztermék, a GDP fetisizálását is, szerinte a GDP-be foglalt tevékenységek körét ki kellene bővíteni, és az országoknak egyéb, a gazdasági, társadalmi és környezeti tényezőket figyelembe vevő mutatókat is alkalmazniuk kellene. Példaként a gépkocsivezetést hozta fel: a műszerfalon most csak egyetlen fontos mutató látszik, a sebességet mutatja, de nem árulja el, hogy mennyi üzemanyag van még a tartályban, és meddig lehet eljutni vele.

Szerinte a politika nem adhatja át a makrogazdasági döntéseket a technokratáknak. A társadalmi dimenziókat nem lehet elválasztani a gazdaságiaktól, a gazdasági reformok csak a megfelelő társadalmi és intézményes változásokkal együtt lehetnek sikeresek. A kormányzati szektor gazdaságtana című művében azt fejtegette, hogy a piacok csak sajátos feltételek teljesülése esetén hatékonyak, ezért az újraelosztás és a hatékonyság érdekében bizonyos mértékig szükség van az állami szerepvállalásra.

Tekintélyét jelzi, hogy 2011-ben szerepelt a Time magazinnak a világ legbefolyásosabb száz emberét felsoroló listáján. 2016-ban arról beszélt az Európai Parlamentben, hogy átfogó megközelítésre és zéró toleranciára van szükség az adóeltitkolással szemben, amelyet a globalizáció sötét oldalának nevezett. Mivel a pénzmosás és az adóelkerülés aláássa a globális társadalom működését, az abban részt vevő cégeket "járványhordozóként el kellene különíteni".

MTI