2019. március 15. 08:50
mfor.hu

Ma ünnepeljük az 1848-as szabadságharc évfordulóját, és a kisiskolások is tudják, hogy kinyomtatták a 12 pontot, amely a "Mit kiván a magyar nemzet." címet viselte. A 9. pont így szólt: Nemzeti Bank, de tudjuk-e, hogy miért?

Noha manapság természetesnek tűnik, hogy papírpénzekkel -, illetve gyakran azt helyettesítő eszközökkel - fizetünk, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank bocsátja ki, ez 1848-ban egyáltalán nem volt kézenfekvő. Sőt egyes szerzők szerint a forradalom kirobbanását részben előidéző gazdasági kérdések egyik fontos oka volt az, hogy nem volt magyar jegybank, és az ország nem rendelkezett önálló fizetőeszközzel sem.

Mint az Dr. Drábik János a Kossuth és a független magyar pénzrendszer című írásából kiderül, a magyar ipar fejlődését a magyar pénzügy rendezetlensége akadályozta a leginkább, Magyarországnak ugyanis ebben az időben nem volt saját pénzrendszere. A magyar ipar és kereskedelem csak a kiváltságos osztrák kereskedők utján - méregdrágán - juthatott pénzhez. De nemcsak ez akadályozta a fejlődést, hanem az is, hogy Ausztria rendszeresen visszaélt a papírpénzbe vetett bizalommal. A napóleoni háborúk kapcsán, a szükséges összegek előteremtésére, annyi papírpénzt nyomtattak, hogy 1811-ben és 1816-ban is le kellett értékelni őket, és a kétszeri leértékelés után 1/25 rész értékre süllyedtek. Magyarországnak jogilag semmi köze sem volt a papírpénzekhez, nem is volt beleszólása a pénz sorsába, ugyanakkor neki kellett viselnie elértéktelenedés következményeit, mivel mezőgazdasági terményeiért a magyar birtokos csak ezt kaphatta fizetségképpen.

Pénzügyi függés a Habsburgoktól

Magyarországon tehát a Habsburg Birodalom részeként a pénzügyi feladatokat az 1816-ban alapított Osztrák Nemzeti Bank (ONB) látta el, amely egyébként - ellentétben a jelenlegi helyzettel, egy magánbank volt. Az ONB a bankjegyek kibocsátásán komoly profitot ért el, cserében "elvileg" garantálta azok ezüstre válthatóságát. A gyakorlatban azonban, amikor ennek révén szerette volna a magyar kormány, és Kossuth Lajos megteremteni a hazai pénzrendszert, akkor az osztrák bankárok finoman szólva fügét mutattak.

A történelemkönyvekből ismerjük az Áprilisi törvényeket, amelyeket a király 1848. április 11-én szentesített. Ezek tartalmazzák azokat a jól ismert intézkedéseket, amelyek nálunk is véget vetettek a feudális berendezkedésnek, és letették a kapitalista berendezkedés alapjait. Ezekről valószínűleg mindenki hallott, hiszen többek között megszüntették az úrbériséget, a papi tizedet, az ősiséget és megteremtik a szabad ingatlanforgalmat, valamint a közteherviselést. A gazdasági függetlenségről azonban nem rendelkeztek az áprilisi törvények, így természetesen az önálló magyar pénzügyek tekintetében sem hoztak semmiféle intézkedést.

A kormányfő gróf Batthyányi Lajos és a pénzügyminiszter Kossuth Lajos azzal volt kénytelen szembesülni, hogy az üres államkassza, a pénzhiány megbénította az üzleti életet, az ONB pedig ellenségesen lépett fel, amelyet egyebek mellett az is jelzett, hogy a forradalom kitörése után a pesti kereskedők hiteleit azonnal lejárttá tette és nem volt hajlandó leszámítolni a váltókat.

Osztrák ezüstből magyar pénz?

Mint azt fent jeleztük az ONB a kibocsátott bankjegyek ezüstfedezetét szavatolta, ám amikor erre a gyakorlatban sor került volna, akkor a pesti kereskedőkkel szemben vonakodtak ezt megtenni. Ez pedig Kossuth pénzteremtési tervét is aláásta, az eredeti terv ugyanis arról szólt, hogy a lakosságot felkérik arra, hogy a nála lévő ONB-bankjegyeket váltsa át a magyar kormány által kibocsátott pénzjegyekre. Kossuth tervének második lépése az lett volna, hogy a beszolgáltatott ONB-bankjegyeket az ország központilag váltsa át ezüstre az ONB-nél. Így a magyar pénzjegyek mögé 100 százalékos ezüstfedezet került volna.

A Kossuth bankó 5 forintos címlete A Kossuth bankó 5 forintos címlete

Ha csak a gazdasági okokat nézzük, az ONB viselkedése akkor is megmagyarázható, hiszen a források szerint évi 10 millió forint nagyságrendű kamatnyereséget eredményezett a pénzkibocsátás. Ezt a profitot, illetve a kibocsátást biztosító ezüstfedezetet pedig nem akarta feladni. Más kérdés, hogy az ONB, ha akarta volna, sem tudta volna átváltani a papírpénzeket ezüstre, mivel közel hétszer annyi bankjegy volt forgalomban, mint amennyi ezüsttartalékkal rendelkezett. Ha tehát a magyar igényeknek megfelelően a bankjegyeket ezüstre váltja az ONB, akkor a teljes tartalékállománya elveszhetett volna.

B-terv: a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank

Miután világossá vált Kossuth Lajosék számára, hogy az ezüst fedezet megteremtése a gyakorlatban aligha lesz kivitelezhető, mert az ONB-nél lévő nemesfém készlet elzárva marad Magyarországtól, más megoldást kellett keresni. A kormány pénzkibocsátási terveit nehezítette, hogy az állam kezdetben nem rendelkezett a pénznyomtatáshoz szükséges eszközökkel. Ezért Kossuth kénytelen volt egy már meglévő magyarországi bankot, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankot felkérni az önálló pénz megteremtésére.

Június 17-én a pénzügyminiszter 18 pontos megállapodást kötött a pesti kereskedelmi bankkal. Ennek az a lényege, hogy 5 millió forintnyi valóságos arany és ezüst ellenében a bank kibocsáthat 12,5 millió forintnyi bankjegyet. Ha kevesebb a nemesfém-fedezet, akkor arányosan kevesebb papírbankjegy kerülhet forgalomba. A bankjegyeket azonban az állam állítja elő, ő ellenőrzi és védi a hamisítás ellen. A visszaérkező bankjegy újra nem forgalmazható, azt meg kell semmisíteni. A nemesfém alap csak bankjegy beváltására használható. A kibocsátandó pénzből 5 milliót az állam használ fel, 4 milliót hitelez a lakosság számára a közpénztárakon keresztül, 2,5 millió összegben kamatozó hitelt nyújt az ipar és a kereskedelem számára, 1 milliót - kamatmentes kölcsönként - a bank használhat költségei és munkadíja fejében. A részvénytársaságként működő kereskedelmi bank élére négy új igazgatót nevez ki az állam, a bank kormányzója pedig csak pénzügyminiszteri jóváhagyással töltheti be tisztségét.

Az első önálló magyar papírpénzt Tyroler József rézmetsző tervezte, a hivatalosan forintnak nevezett fizetőeszközt a nép Kossuth-bankónak nevezte el, mert minden címleten szerepelt Kossuth Lajos aláírása. Az első kibocsátott címlet, a kétforintos Kossuth 1848. augusztus 5-én kelt hirdetménye után került forgalomba. A színe miatt "vöröshasúnak" nevezett bankón Völgyi Ferenc kincstári főpénztárnok és Rögler János bankfőpénztárnok aláírása is szerepelt, dátumot viszont nem nyomtattak rá. A szintén augusztusban kibocsátott egyforintos csak októberben került forgalomba.

Az első bankjegyeknek még biztos fedezetük volt: mivel csak 1,8 millió forint értékű ezüstpénzt sikerült előteremteni, a bank a szerződésben meghatározott 1:2,5-ös arányban mintegy 4,4 millió forint értékű bankjegyet bocsátott ki.

Beindult a bankóprés

1848 nyarán világossá vált, hogy a forradalom vívmányait nem lehet békés úton megtartani, a bécsi udvar vissza kívánja állítani teljhatalmát Magyarországon és az országot katonai támadás fenyegeti. Az állami költségvetés terhei azonban a honvédsereg felállításával, majd a szabadságharc kitörésével megnőttek, ezért a törvényhozás engedélyt adott a fedezet nélküli, magasabb címletű papírpénz kibocsátására, de ezek alapját már 61 millió forintnyi állami hitel fedezte. Szeptembertől Duschek Ferenc pénzügyi államtitkár (később pénzügyminiszter) irányításával megkezdték az ötforintos, majd novemberben a honvédség költségeinek finanszírozására szánt százforintos bankók tömeges nyomtatását, a tízforintos pénzjegy 1849 márciusában került forgalomba.

1848 végén a kormány Windisch-Grätz közeledő csapatai elől Debrecenbe menekült, de a nemesfémkészlet a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankban maradt, és az osztrákok nyomban le is foglalták. Windisch-Grätz az öt- és százforintos Kossuth-bankókat érvénytelennek nyilvánította, az egy- és kétforintosok osztrák bankjegyekre történő átváltására nyolcnapos határidőt szabott ki. Amikor a tavaszi hadjárat során a honvédsereg Pest-Buda felé közeledett, a visszavonuló császáriak a nemesfémkészletet magukkal vitték.

Az immár teljesen fedezetlen Kossuth-bankó nem értéktelenedett el azonnal, a bankóprés a szabadságharc végéig működött Debrecenben, Szegeden, majd Erdélyben, Aradon és Lugoson. A kisebb címletek, vagyis a váltópénz hiánya miatt vidéken több helyen szükségpénzeket használtak, a magát sokáig tartó komáromi erődítményben még a világosi fegyverletétel után is nyomtak ki bankót. Előfordult, hogy a papírpénzt felszabdalták, hogy darabjait váltópénzként használják, ami a korban bevett szokásnak számított. A szabadságharc végén ötmillió forint értékben ezerforintos bankók is készültek, de ezek már nem kerültek forgalomba: az 1849. augusztus 9-i vesztes temesvári csata után elfogott Duschek Ferencnél megtalálták és azonnal megsemmisítették őket.

A szabadságharc leverése után a Kossuth-bankókat a megszálló osztrák hadsereg parancsnokai több helyen nyilvánosan elégették, birtoklásukért börtön járt. Kossuth amerikai emigrációja alatt 1852-ben Philadelphiában nyomtatott ki bankókat, amelyek az általa tervezett szabadságharc győzelme esetén szolgáltak volna fizetőeszközként. A róla elnevezett papírpénz a függetlenség szimbóluma lett, eszmei értékét soha nem veszítette el.

Források:
Dr. Drábik János - Kossuth és a független magyar pénzrendszer
1848 szabadságharc - Külföldi Magyar Cserkészszövetség
Százhetven éve bocsátották ki a Kossuth-bankót (MTI összállítás)
Így teremtettek pénzt a semmiből Kossuthék 1848-49-ben - Szabó Gergely írása a Mandíneren
Kossuth-bankó Wikipédia szócikk
Kezdeti pénzkibocsátások - https://papirpenz.hu/kezdet
Az első Kossuth-bankók forgalomba bocsátása - Tarján M. Tamás írása a Rubiconban