Ugyanide sorolható a köztisztaság kérdése is. Az előbb említett egyik dél-európai városban szinte lépni nem lehetett a fekete szemeteszsákoktól, még a mi Váci utcánknak számító utcát is teljesen ellepte, a kisebb utcákra pedig szót sem érdemes pazarolni. Mindkét várost már megszállták a kóbor háziállatok, az egyiket a kutyák, a másikat a macskák vették birtokukba, azaz szerintem a kutyapiszok probléma a VI. kerületben ehhez képest egyszerű.
Hosszasan lehetne még ecsetelni, hogy mennyi mindenben jobban állunk potenciális testvéreinknél, vagy nevezzük őket lakótársainknak ezen a gyönyörű kontinensen, legyen akár szó a csatorna eldugulási problémákkal kapcsolatos higiéniás kérdésekről, vagy a miért nem váltják vissza minden boltban az üres üvegeket, ha már ezt Magyarországon régen elértük, de nem teszem.
Nem is a csatlakozás mellett, vagy ellen szeretnék én tehát érvelni, hiszen nem ez a célom.
Igazából csak azt szeretném kérni legkedvesebb honfitársaimtól, hogy akármi is lesz az április 12-i döntés kimenete, tudnunk kell, hogy nincs mi miatt szégyenkeznünk, emelt fővel léphetünk be az új klubba, ha úgy döntünk, ezt akarjuk. Az egyetlen statisztika, amire gyerekkorom óta emlékszem az azt elemezte, hogy mi, magyarok mennyire pesszimisták vagyunk, sosem tartjuk elég jónak azt ami nekünk van, a szomszéd fűje mindig zöldebb, pedig biztosan állíthatom, hogy nekünk is van legalább annyi mindenünk, amire büszkék lehetünk, mint bármelyik európai uniós tagállamnak.
Ahogy egy magyar látja az EU-t - avagy mindenütt jó, de a legjobb itthon
Az elmúlt néhány hónapban számtalan elemzés, értékelés látott napvilágot, mely az EU csatlakozás előnyeit, hátrányait latolgatja. Érdekes azonban a száraz tényeket félretéve szubjektív benyomások alapján összevetést tenni a jelenlegi tagok és hazánk között.
