4p

Elképzelhető, hogy pedagógusok sokasága állhat fel a tanári asztal mellől, ha a kormány valóban bevezeti a státusztörvényt, s ezzel az új közoktatási jogviszonyt. S ehhez még végkielégítés is járna.

A pedagógus szakszervezetek túl vannak a kétnapos Civil Sugárút-rendezvényükön, ma megkezdődött a szakképző intézményekben a sztrájk. Mindeközben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra hívja fel a figyelmet, hogy a kormány pedagógusoknak szánt költségvetési törvénymódosítása valójában egy trükkös javaslat.

Bár a kormánnyal megkezdődtek az uniós vállalásban előírt egyeztetések, de a béremelésről a költségvetési törvény nyúlfarknyi módosítása rendelkezne, ami nagy átverés. Hiszen hatálybalépését az uniós pénzek megérkezéséhez kötik, miközben lehet, hogy ezek a pénzek soha nem érkeznek meg, tehát soha nem lép hatályba -  írja a PDSZ.

Talán többezer pedagógusnál is elszakadhat a cérna. Fotó: Izsó Márton Artúr
Talán többezer pedagógusnál is elszakadhat a cérna. Fotó: Izsó Márton Artúr

Hozzáteszik: a kormány a bérrendszerhez kötődő teljesítményértékelési rendszert nem a szakszervezetekkel együtt dolgozta ki, de még csak előzetesen nem is egyeztetett róla. Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy erről a pedagógusokat kérdőívben megkérdezte, valamint az sem, hogy egyes elemeket szakszervezeti felvetések alapján épített volna bele.

Ezért a PDSZ számára elfogadhatatlan a költségvetési törvény módosítása, melyet levelükben jeleztek is Maruzsa Zoltán államtitkárnak. Indokaik a következők:

  • a tervezett bérrendszer nem tartalmaz törvényben garantált előmenetelt, ami elfogadhatatlan,
  • az illetményeket nem csak szubjektív szempontok, de az intézmény anyagi kondíciói is befolyásolják, amelyek együttesen nem garantálnak illetményemelést,
  • meghatározott összegek kerültek a törvénybe alsó és felső határként, a törvényben nem biztosított az illetmények értékőrzése sem,
  • a munkaköri feladatokon túl vállalt többletfeladat nem lehet a bérmegállapítás szempontja, azt külön kell megfizetni,
  • a szakmai gyakorlati idő mértéke, szempontja sem világos. Ha nem marad a háromévenkénti bérsáv, csak szubjektíven mérlegel a munkáltató?
  • turpis a javaslat szóbeli indoklása, miszerint a jelenlegi bérrendszer rugalmatlansága miatt szükséges a változtatás. Ám a javasolt rendszer sokkal rugalmatlanabb,
  • szükséges, hogy hasonlóan a kormánytisztviselők javadalmazásához, a pedagógusoknál is megjelenjen az alsó határ emelkedésének automatizmusa,
  • nem elfogadható, hogy a törvény a Magyarországot megillető Európai Uniós források biztosítását követő napon lépne hatályba.

Ugyanis, ha az uniós támogatás lehívása valamely okból késik, tényleges illetményemelésre nem kerül sor, és az új jogállási törvénnyel mind a pedagógus-munkakörben dolgozók, mind a nevelést, oktatás közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak a jelenleginél rosszabb körülmények közé kerülnek. A pedagógusok esetében ez az illetményemelés elmaradása mellett a kiszámíthatatlanságot jelenti, a nevelést, oktatást segítők esetében még annak a 3 százaléknak az elvesztését is, amely jelenleg az illetményemelésükre kötelezően biztosítandó.

Azaz a béremelésre semmiféle garancia nincs, az előremeneteli rendszer gyakorlatilag megszűnik, s ha az uniós pénzek nem kjönnek - márpedig előreláthatóan egyhamar nem is fognak - a jelenleginél lényegesen rosszabb helyzetbe kerülnek anyagilag a pedagógusok.

Összeségében a törvénymódosítás a PDSZ számára elfogadhatatlan, és jogszabályi garancia szükséges a 2023. évi, legalább 45 százalékos illetményemelésre, amelyet a kormánynak az uniós források biztosítása nélkül is az állami költségvetés terhére garantálni kell.

A státusztörvény sem az igazi

A PDSZ a Pedagósok Szakszervezetével (PSZ) együtt ellenzi, fölöslegesnek és a munkavállalókra nézve rendkívül hátrányosnak tartja a kormány által megalkotott státusztörvényt, mert számtalan hátránnyal járna.

Ezért a szakszervezetek rámutatnak: "Ha a státusztörvénnyel járó új kinevezést a pedagógusok nem írják alá, és öt munkanapon belül írásban kérik a felmentésüket, akkor nemcsak a jogviszonyuk szűnik meg, hanem még végkielégítés is jár nekik” – írja a szakszervezet.

Hozzáteszik: ez csak az utolsó lépés lenne, ha nem sikerül a jogfosztó törvényben érdemi változásokat elérniük a kormánynál - írja a PDSZ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!