9p

2018-ban is a DK vezére kereste a legtöbbet az ellenzéki pártvezetők között. Rogánnak 40 milliót hozott a szabadalma, Szijjártó viszont továbbra se fizette ki a szüleit. A jobbikos Sneider Tamásnak még mindig megvan a traktorja. Palkovicsnak egy Lamborghini is áll a garázsban, mondjuk az is traktor. Vagyonnyilatkozatok.

Kint vannak az aktuális politikusi vagyonnyilatkozatok, alább az MTI összesítése szerepel.

Ellenzék

Az előző évekhez hasonlóan 2018-ban is Gyurcsány Ferenc, a DK elnök-frakcióvezetője kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül. Gyurcsány tavaly 298 millió forint eseti bevételhez jutott a kizárólagos tulajdonában álló Altus Portfólió Kft.-ből. A volt kormányfő értékpapírjainak árfolyama mintegy tíz százalékot emelkedett egy év alatt, így az 660 millió forintot ér, amit 14 millió forintos megtakarítás egészít ki, miközben a feleségével közös kötcsei ház megvásárlására felvett hitelből még több mint 58 millió forintot kell visszafizetniük, az előző évinél mintegy egymillió forinttal kevesebbet. A DK vezetője 2016-ban 1,2 milliárd forintot, 2017-ben pedig 228 millió forintot vett ki a cégéből. Gyurcsány Ferencnek megmaradt 50 négyzetméteres pápai lakása.

Sneider Tamásnak, a Jobbik elnökének kilenc ingatlanja van, a legtöbb a Heves megyei Aldebrőben, köztük egy családi ház, valamint szántók és egy gyümölcsös is. Nagy értékű ingóságok között egy Fiat Puntót és egy MTZ traktort tüntet fel. Az ellenzéki politikusnak továbbra sincs megtakarítása, ugyanakkor több mint másfél millió forintos lakáshitellel rendelkezik, miközben 3 millió forintos tartozása van egy magánszeméllyel szemben. Mindként kintlévősége félmillió forinttal csökkent az elmúlt egy évben.

Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik frakcióvezetőjének Nagykovácsiban van családi háza, ötven százalékos tulajdonrésszel. A politikusnak egy 2003-as Suzuki Swiftje is van, megtakarítása, vagy tartozása továbbra sincs.

Tóth Bertalannak, az MSZP elnök-frakcióvezetőjének mintegy 36 millió forintos, nagyrészt euróban tartott megtakarítása néhány millió forinttal gyarapodott egy év alatt, hiteltartozása egymillió forintról 500 ezer forintra apadt. A szocialisták vezetőjének két pécsi társasházi lakásban, egy nagykozári erdőben, valamint két, szintén pécsi beépítetlen területben, továbbá egy korlátolt felelősségű társaságban és egy ügyvédi irodában van tulajdonrésze.

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke, frakcióvezetője egy pécsi 28 négyzetméteres gazdasági épületet tulajdonol feleségével, valamint egy Ford és egy Nissan márkájú személygépkocsival rendelkezik. Az ellenzéki politikus - házastársával közös - számláján mintegy 18 millió forint található, tartozása nincs.

Demeter Mártának, az LMP másik társelnökének egy 49 négyzetméteres zuglói lakása van, amelyet örökléssel szerzett. Megtakarítással, tartozással nem rendelkezik.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke két óbudai lakásban tulajdonos, feltehetően ezek közül adja bérbe egyiket, amelyből havonta 180 ezer forintos bevételre tesz szert. A politikus 2016-ban vásárolt egy Citroen gépkocsit, megtakarításról nem számolt be, pénzintézetnek 8,9 millió forinttal, magánszemélynek pedig 4 millió forinttal tartozik.

Kormányoldal

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megtakarításai továbbra is 5,5 millió forintot tesznek ki, tartozása nincs. A kereszténydemokrata képviselő ingatlanvagyona nem változott: még mindig két II. kerületi ingatlan felét, valamint egy balatonfenyvesi üdülő haszonélvezeti jogát birtokolja. A kormánypárti politikus ezúttal is antik bútorait tüntette fel értékes ingóságai között. 

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter két XI. kerületi lakást és ötmillió forint megtakarítást mondhat magáénak, miközben egy 2008-ban felvett, 120 ezer svájci frankos hitel felének fennmaradó részleteit kell törlesztenie. 

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének vagyonnyilatkozatából kiderült, hogy Rogán Antal - az előző évi 25 millió forintot követően - tavaly 42,6 millió forintra tett szert egy szabadalmi jognak köszönhetően. A miniszter takarékban elhelyezett megtakarítása 700 ezer forintról 39 millió forintra gyarapodott, és megmaradt a magánszemély felé fennálló 18,2 millió forintos adóssága. Rogán Antal megőrizte II. kerületi lakását, balatonlellei üdülőjét, valamint szakonyfalui erdőjét és egyéb itt örökölt ingatlanjait.

A külgazdasági és külügyminiszter különböző formában meglévő megtakarításainak értéke - az előző évhez hasonlóan - ismét 3 millió forinttal emelkedett, összértékük meghaladja a 10,5 millió forintot, szüleivel szemben fennálló 30 millió forintos tartozása tavaly sem csökkent. Szijjártó Péter ingatlanvagyona változatlan: a tárcavezető egy dunakeszi házzal rendelkezik, emellett megtartotta tulajdonrészét három balatonedericsi és egy győri ingatlanban.

Varga Mihály pénzügyminiszter nem egész egymillió forinttal, 6,9 millió forintra növelte megtakarításait, hiteltartozása pedig 3,8 millió forintról 211 ezer forintra apadt. A tárcavezető továbbra is résztulajdonos két II. kerületi lakóházban, ahogy két karcagi telke is megmaradt.

Az emberi erőforrásokért felelős miniszter egy 40 négyzetméteres VI. kerületi lakás felét tudhatja magáénak, míg további négy ingatlan (egy I. kerületi lakás, egy-egy budakeszi és sárvári családi ház, valamint egy révfülöpi üdülő) felett haszonélvezettel rendelkezik. Kásler Miklós vagyonnyilatkozatában egyebek mellett egy tizenkilencedik századi tabernákulumot, perzsaszőnyegeket és egy műtőberendezést is tulajdonaként tüntet fel. A tárcavezető megtakarításai 50 millió forintot tesznek ki, miniszteri fizetését pedig havi egymillió forintos illetménnyel járó kutatással, valamint havi 780 ezer forinttal honorált oktatói munkával egészíti ki, utóbbit a Semmelweis Egyetemen.

Pintér Sándor belügyminiszter feleségével birtokolt szerteágazó értékpapír-portfóliójának együttes értéke - jelenlegi árfolyamon számolva - mintegy 370 millió forintot tesz ki, miközben a tárcavezetőnek még mindig fennállnak egymilliárd forintot meghaladó pénzkövetelései. Pintér Sándornak nincs tartozása, megtartotta 1995-ben örökölt Wartburgját és még mindig tulajdonosa egyebek mellett egy 155 négyzetméteres VII. kerületi társasházi lakásnak, a II. kerületben négy lakása van, Siófokon pedig egy 200 négyzetméteres háza.

Trócsányi László igazságügyi miniszter hivatali fizetését két intézményből származó, több mint egymillió forintos oktatói és kutatói jövedelemmel egészíti ki. A tárcavezető euróban tartott, változatlanul mintegy 30 millió forintos megtakarítása mellett immáron egy további 30 millió forintos befektetés felét tudhatja magáénak. Ingatlanvagyona változatlan: egyebek mellett egy budapesti, XII. kerületi, 260 négyzetméteres ház és két fővárosi lakás résztulajdonosa.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek három ingatlanban van tulajdona, egy kecskeméti családi házban, egy pölöskei szántóban, valamint egy Alsónemesapátiban található erdőben. A miniszter emellett birtokol egy Lamborghini márkájú traktort, egy Mitsubishi pick upot, továbbá két BMW motorkerékpárt és négy vadászpuskát. Megtakarításai összértéke 31 millió forint, miniszteri fizetését havi 540 ezer forintos kutatóprofesszori fizetéssel egészíti ki a Széchenyi István Egyetemről.

Az agrárminiszter hét ingatlant birtokol, többek között egy mosonmagyaróvári családi házat és lakást, valamint egy mecséri tanyát. Nagy István egy Opel személygépkocsi és egy Toyota tehergépkocsi mellett egy motoros horgászcsónakkal is rendelkezik, valamint egy százcsaládos méhészettel. A miniszter nevén összesen 18 millió forintnyi megtakarítás található, tartozása nincs.

A honvédelmi miniszter nem rendelkezik ingatlannal, egy 2005-ben vásárolt VW Bora személygépkocsit tüntetett fel nagyobb értékű ingóságai között. Benkő Tibor megtakarításai 33 millió forintot tesznek ki.

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter megtakarításainak összértéke nem változott jelentősen, azok mintegy 80 millió forintot tesznek ki. Süli János - felerészben kezelt - tartozása ugyanakkor 10 millió forintról 3 millió forintra apadt. A havi bruttó ötmillió forintos jövedelemmel rendelkező tárca nélküli miniszter megtartotta paksi családi házát és építési telkét, valamint madocsai üdülőjét, továbbá Opel Astráját és motorcsónakját is. Süli János vagyonnyilatkozatával külön cikkben is foglalkoztunk.

Bártfai-Mager Andrea tavaly egy 45 négyzetméteres siófoki lakással gyarapította ingatlanvagyonát, amelynek felsorolását egy II. kerületi 160 négyzetméteres lakással kezdett, és két szőlővel és egy erdővel is kiegészített. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter megtakarításai mintegy 38 millió forintot tesznek ki, tartozása nincs.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője lecserélte korábbi VIII. kerületi, 117 négyzetméteres társasházi lakását egy szintén józsefvárosi udvaros lakóházra, az új ingatlan teljes alapterülete 683 négyzetméter. A frakcióvezető mindkét ingatlanban felerészt jelent meg tulajdonosként. A kormánypárti politikus a tavaly májusi vagyonnyilatkozatához képest több mint 2 millió forinttal kevesebb, 8 millió forint készpénzzel rendelkezik, a családján belül kölcsönzött 28 millió forintból nem kapott vissza, tartozása nincs. Kocsis Máté vagyonnyilatkozatában közölte, családi vállalkozásukból évenként osztalékot vesz fel, annak összegét ugyanakkor nem adta meg. 

Harrach Péternek, a KDNP frakcióvezetőjének változatlanul egy XIV. kerületi lakás, egy tahitótfalui családi ház és egy budakeszi kertes ház van a birtokában. Nagyobb értékű ingóságot, valamint megtakarítást, illetve tartozást nem tüntetett fel.

Szatmáry Kristóf miniszteri biztos pedig kiszállt a híressé vált zöldséges cégből - az ő vagyonnyilatkozatának külön cikket szenteltünk.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!