1p

A jövőben két típusú béren kívüli juttatás illeti meg kedvezményes adózású keretek között az alkalmazottakat a Nemzetgazdasági Minisztérium előterjesztése nyomán, amely csütörtökön kerül az Országgyűlés elé - nyilatkozta a Magyar Idők szerdai számában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

A miniszter a lappal közölte, hogy a magánszektorban 450 ezer forint volna a kedvezményes közteherrel adható cafeteria-juttatás felső határa. Az összegből százezer forint lehetne a készpénz, a fennmaradó 350 ezer forint kerülhetne az érintettek SZÉP-kártyájára. A közszférában kétszázezer forintos keretet határoznának meg, ez egyenlő arányban oszlana meg a két juttatási forma között.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy az új szabályok jövőre léphetnek életbe, és a százezer forintos készpénzbeli juttatáshoz mind a négymillió hazai munkavállaló hozzájuthat.

Mint írják, a módosításra az Európai Unió bíróságának döntése miatt van szükség, de a változtatásra egyébként is volt kormányzati szándék.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!