2p

Alkotmányjogi panasz érkezett a katatörvényre, a benyújtó több dolgot is kifogásol az intézkedéssel kapcsolatban.

Az Index értesülései szerint a július 12-én megszavazott katatörvénnyel kapcsolatban egy névtelenséget kérő ügyvéd nyújtott be alkotmányjogi panaszt még augusztus 2-án. Bár az Alkotmánybíróság augusztus 26-ig ítélkezési szünetet tart, az indítványt már tegnap kiszignálták az előadó alkotmánybíróra, így elképzelhető, hogy a testület hamarosan napirendjére tűzheti az ügyet.

Az indítványozó szerint a törvény elfogadását nem előzte meg társadalmi egyeztetés vagy előzetes hatásvizsgálat, a jogalkotó nem biztosított kellő felkészülési időt, a szabályozás pedig súlyosan sérti az emberi méltósághoz való jogot és az érintett vállalkozások alapjogát.

"Az a tény, hogy az adóhatóság elmulasztotta fokozott ellenőrzések útján kiszűrni a »bújtatott« munkaviszonyban eljárókat, nem alapozza meg, hogy aránytalanul sújtsa azokat is, akik esetében ez a körülmény fel sem merülhet"

- fogalmaz a panasz.

A fejlemény akár még némi reménykedésre is okot adhat a kata jelentős szigorításával nehéz helyzetbe kerülteknek, ám az biztos, hogy a változások szeptember 1-jei határideje előtt nem fog érdemi döntés születni, és meglepő fordulat lenne, ha az elmúlt években a kormány által kinevezett tagokkal feltöltött Alkotmánybíróság elkaszálná a törvényt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!