3p

A kormány új, gyermekvállalást ösztönző intézkedése nyomán a kétgyerekesek jóval nagyobb méretű vagy jobb minőségű lakásra kaphatnak esélyt.

Több évre támaszt adhat a lakáspiaci keresletnek a család- és lakástámogatási rendszer most bejelentett bővítése. Igaz, a pontos hatást majd csak a részletes szabályozás ismertetése után lehet számszerűsíteni - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

“A korábbinál több család juthat számottevő támogatáshoz a családtámogatási rendszer bővítése és az új elemek révén. Például azok a kétgyermekes vagy két gyermeket vállaló családok, akik a meglévő lakásukat eladják és a vissza nem térítendő támogatás, valamint  kedvezményes hitel segítségével másik, nagyobb lakásba költöznek” - kommentálta a bejelentéseket Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A most bejelentett - jogszabályokban még konkrétan nem részletezett intézkedések szerint - CSOK keretében a kétgyermekes családok 10 millió, a három- és a többgyermekes családok 15 millió forint kamattámogatott kölcsönt vehetnek már igénybe használt lakás vagy ház vásárlására július elsejétől, és megszűnik a használt lakásokra vonatkozó korábbi 35 millió forintos plafon. 

Így csokolhatunk július elsejéig:

Több mint 300 ezer család érintett

Az érintettek köre több százezres, a legfrissebb hivatalos adatok szerint ugyanis tavaly a kétgyermekes és két felnőttből álló családok száma meghaladta a 300 ezret és ehhez jönnek, akik még a jövőben vállalnának gyermeket, gyermekeket. Az, hogy a használt lakások piacán hozhat további élénkülést a támogatási rendszer bővítése azért is valószínűsíthető, mert a 2015 közepén elindított Családi Otthonteremtési Kedvezmény keretében támogatáshoz jutó háztartások közül 10-ből 7 használt lakás vásárlásához vette igénybe az állami támogatást. 

Hány extra négyzetméterre elég?

Az ingatlan.com elemzése szerint, ha egy család jogosult a két gyermek után járó 1,43 millió forintos vissza nem térítendő támogatásra, valamint a 10 millió forintos kedvezményes hitelre, akkor Budapesten a 600 ezer forint körüli februári kínálati átlagárak alapján 15-20 négyzetméterrel, azaz egy tágasabb szobával vagy akár két kisebb szobával nagyobb lakásba költözhetnek. Debrecenben és Győrben pedig 30 négyzetméterrel nagyobb lakásra lehet esélyük az érintett családoknak. 

Balogh László hozzátette, a vidéki városokban a kedvezményes hitelből és a vissza nem térítendő támogatásból álló 11,43 millió forint már önmagában is elég lehet egy-egy lakásra. Az ingatlan.com adatai szerint a községekben átlagosan ez egy 101 négyzetméteres családi vagy sorház vásárlására, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 59 négyzetméteres lakás is kijön a megemelt támogatásból. 

Hol várható drágulás?

Balogh László szerint az új állami lépésekből adódó kedvezmények jó eséllyel beépülnek majd a piaci árakba, ez pedig új lendületet adhat az egyébként lassuló ingatlanpiaci lendületnek. “A mostani kilátások szerint országszerte elsősorban az 55-80 négyzetméteres, budapesti, megyeszékhelyen és a nagyobb vidéki városokban lévő lakásoknál okozhat jelentősebb növekedés a keresletben” - fogalmazott az ingatlan.com szakértője. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!