6p

Andy Vajna örököseként írt alá egy TV2 csoport eladásához köthető ügyletről szóló dokumentumot a januárban meghalt filmproducer özvegye, Vajna Tímea. A még április eleji keltezésű, de csak a napokban leadott okirat szerint Andy Vajna bizalmi vagyonkezelőjének, az Andrew G. Vajna Revocable Trustnak Vajna Tímea az örököse és a kedvezményezettje.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Ez azt jelenti, hogy a részben éppen az öröklést segítő vagyonkezelőben lévő befektetett eszközöknek a jövőben Vajna Tímea lesz a haszonélvezője. A vagyonkezelőt Vajna feleségén kívül még egy ember képviseli, a milliárdos egykori üzlettársa, Samuel R. Falconello.

Úgy tűnhet tehát, hogy az 50 és 100 milliárd forint közöttire becsült vagyon az özvegyre szállhat. Bár az biztos, hogy ebben a vagyonkezelőben is jelentős vagyon van, ennyire azért mégsem egyszerű a helyzet.

Nem csak arról van szó, hogy Vajna Tímea éppen a napokban kínálta újra eladásra Lamborghinijét Instagramján – ami nem arra utal, hogy korlátlanul fenn tudná tartani az utóbbi években megszokott életmódját. Inkább az bonyolítja a helyzetet, hogy egyáltalán nem egyértelmű, pontosan mi van jelenleg a Vajna-vagyonból az amerikai vagyonkezelő tulajdonában, és mi az, ami kikerült belőle az elmúlt években.

Minden a vagyonkezelőben lehetett

Nagyjából öt évvel ezelőtt Andy Vajna vagyonának nagy részét ebben a bizalmi vagyonkezelőben tartotta. Ez volt az az időszak, amikor az akkori filmügyi biztos megszerezte a magyarországi kaszinók egy jelentős részének koncessziós jogát. Emiatt egy átláthatósági nyilatkozatot kellett tennie, mivel a kaszinós cégeket nem közvetlenül tartotta a kezében.

Vajna 2014 májusában le is adott egy ilyet (pdf). Eszerint pedig ekkor egy olyan offshore céghálón keresztül birtokolta a kaszinókat, illetve a magyar érdekeltségeit összefogó itteni vagyonkezelőjét, az AV Investments Kft-t, amelynek a csúcsán valóban az Andrew G. Vajna Revocable Trust állt, és ami Vajna nyilatkozata szerint teljes mértékben az övé volt.

Bár a Népszabadság nem sokkal ezt követően megírta, hogy 2014 márciusában még nem úgy nézett ki a cégháló, ahogy Vajnáék arról beszámoltak, később kiderült, hogy az év áprilisában átalakították a birodalmat, és tényleg szinte minden az amerikai alapkezelőhöz került.

Nevére vette a magyar cégeket

Csakhogy a következő időszakban a filmügyi biztost rengeteg támadás érte, hogy offshore cégeken keresztül üzletel és viszi ki a pénzt az országból. Ezért néhány manőver után 2015 nyarán végül nevére vette itteni cégét, és közvetlen tulajdonosa lett az AV Investmentsnek.

Ez a cég 2017-2018 magasságában már tényleg lényegében minden itthoni érdekeltségét birtokolta: itt voltak a kaszinók,* a TV2, a műsorgyártással foglalkozó IKO Holding Kft. hatoda, a Nobu étterem, a Rádió 1 és az annak reklámidejét értékesítő cég, az Est Média Nyrt. egy jelentősebb tulajdonrésze, továbbá néhány divatbolt és ingatlanprojekt cége is.

Azaz ekkor az amerikai vagyonkezelőnek, tehát a Andrew G. Vajna Revocable Trustnak a magyarországi birodalomhoz nem volt sok köze. Ez nem jelenti azt, hogy teljesen kiürítették volna a bizalmi vagyonkezelőt, a 24.hu például talált egy elég jelentős értékű kaliforniai ingatlant, ami a Trust tulajdonában áll. Az évi tízmilliárdokat hozó magyarországi bizniszt azonban itthonról birtokolta és kezelte a filmmogul közvetlenül. Ekkor nyilatkozta azt a Figyelőnek, hogy nincs offshore cége.

Halála előtt újra nekifogott cégbirodalma átszervezésének

Tavaly év végén azonban jött az újabb fordulat: Andy Vajna néhány héttel halála előtt újra elkezdte átszabni cégbirodalmát. A kifejezetten komplex folyamatról korábban részletesen írtunk. A lényeg röviden annyi, hogy a milliárdos magyarországi érdekeltségei egy szintén hozzá köthető amerikai cég, a Cinergi Pictures Entertainment tulajdonába kerültek, ennek a vállalatnak nagyjából a fele pedig egy frissen alapított magyar társaságé, az AV Perfekt Kft.-é lett.

Ennek egészen Vajna haláláig sok jelentősége nem volt, hiszen az AV Perfekt mögött ő állt, a Cinergiről pedig, mivel egy adóparadicsomba van bejegyezve,* és egy másik közzététel szerint az egyel további tulajdonosát a Holland Antillákra jegyezték be,* biztosat nem lehetett mondani. De mindenki a filmmogul cégeként kezelte, és így jó eséllyel köze volt a Vajna-vagyonkezelőhöz is.

Andy Vajna idén januári halálával azonban minden megváltozott.

Miközben az üzletember összes cégénél szinte azonnal átvették az irányítást bizalmasai, és megkezdődött a helyezkedés, illetve esetenként a bonyolult cégjogi ügyletek, addig az AV Perfektnél január közepe óta semmi nem történt. A cég ügyvezetője és tulajdonosa papíron még mindig személyesen Andy Vajna. Sőt, a társaság – hiába járt le a törvényi határidő másfél hónapja – egyelőre 2018-ról szóló éves beszámolóját sem adta le, pedig abból jó eséllyel meg lehetne tudni valamit. A felerészben az AV Perfekt birtokában lévő Cinergi esetében pedig az offshore háttér teszi lehetetlenné a tisztán látást.

A TV2 eladásához kapcsolódó mostani dokumentumból azonban egyértelműen arra lehet következtetni, hogy a tulajdonosi láncba visszakerült Vajna bizalmi vagyonkezelője. Ha nem így lenne, akkor nem kellett volna szignálnia az okiratot az Andrew G. Vajna Revocable Trust képviselőinek.

Azaz Andy Vajna több tízmilliárdos Magyarországi vagyonának egy része biztosan azé a vagyonkezelőjé, amelynek kedvezményezettje Vajna Tímea, az örökös.

Nem volt véletlen a cégbirodalom átalakítása

Mindez pedig jó eséllyel annak a cégjogi kavarásnak köszönhető, amivel Vajna a halála előtt néhány héttel átszervezte cégbirodalmát. Az amerikai Cinergi Picture Entertainment másik felét jelentő tulajdonrész esetében például egyáltalán nem lenne meglepő, ha Vajna amerikai vagyonkezelőjében végződne a tulajdonosi lánc.

Úgy tűnik, hogy a manőver időzítése sem volt véletlen, hiszen ennek a jogi formának – ahogy erről a 24.hu korábban részletesen írt – elég sok előnye van a végrendelkezéshez képest. Például nem kell örökösödési adót fizetni, könnyebb egyben tartani a nagyobb vagyonokat, és nem is kell nyilvánosságra hozni a vagyonkezelésben lévő eszközöket.*

Magyarországon nemrég vezettek be hasonló formát, a bizalmi vagyonkezelésen túli családi vagyonkezelő alapítványokat.

Azt viszont a nyilvános adatok alapján egyelőre nem lehet megmondani, hogy a Vajna-örökségnek pontosan mekkora része lehet az amerikai vagyonkezelőnél. Mivel a háló az offshore helyszíneken eltűnik a szemünk elől, egyáltalán nem biztos, hogy bizonyos elemeit – akár korábban megkötött opciós szerződések alapján – nem szemezgették ki, és kerültek az elmúlt hónapok folyamán más tulajdonba.

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!